Boczkó Gábor: Most beleférnek a hullámvölgyek, az olimpiai kvalifikációra kell kiegyenesednünk

Ugyan a férfi és a női tőrcsapat egyre stabilabban hozza a jó eredményeket, valamint a női párbajtőrözőknél is egyértelműen látszik az előrelépés, férfi párbajtőrben, női és férfi kardban csapatszinten lehet hiányérzetünk az elmúlt hónapok miatt – az utóbbi három fegyvernemben netán megtört valami itthon?      
Nem fogom megkerülni a kérdést, mert valóban szükség van változtatásra a sportágon belül, de azt azért látni kell, hogy hat csapatról beszél, s bár háromnál lát pozitívumokat, érzek némi elégedetlenséget – önben is, de magamban is. Viszont négy évvel ezelőtt nem is beszélhettünk volna hat csapatról, csak háromról, legfeljebb négyről, s ez már önmagában nagy előrelépés – válaszolta Boczkó Gábor szövetségi kapitány. – Kardozóink és férfi párbajtőrözőink nagyon sikeresek voltak az elmúlt években, várjuk, sőt, elvárjuk, de legalábbis reméljük, hogy ez mindig így megy majd. De ahol eredményesek voltunk korábban, nehéz tartani a szintet. 

Kezdjük a pozitívumokkal: a férfi tőr mindenki számára is jól láthatón robbant be tavaly, de női tőrben és női párbajtőrben is ott tartunk, hogy realitása van, lehet a kvótaszerzésnek. Hány év munkája van ebben?     
Ha a férfi tőrt nézem, legalább hat. A hétvégén ott voltam a tőrözők isztambuli világkupaversenyén, ahonnan sérülése miatt hiányzott Dósa Dániel: igazán örömteli volt látni a fiatal négyest, példaértékű volt a srácok hozzáállása, inkább csak a rutintalanságuk vagy a franciákkal szembeni elfogódottságuk következménye volt a negyeddöntőben elszenvedett vereség, de az ötödik hely szép eredmény. A világbajnoki bronzérmes négyes mögött is van élet, széles a bázis ebben a fegyvernemben – ellentétben a női tőrrel, az utánpótlásban messze a legkisebb létszám itt van. Fejlődik a női párbajtőr is, hiszen jó ideig a nyolc közé jutás volt a határ, az álom, s ha összejött, már örültünk, ma már a negyeddöntő megugrása a cél, képesek is rá a lányok. 

Péntektől vasárnapig a kolumbiai Medellín ad otthont a párbajtőrözők Grand Prix-viadalának: a nőknél Muhari Eszter, Büki Lili és Nagy Blanka, a férfiaknál Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid és Keszthelyi Zsombor nevezett.  „A férfiaknál jön még a berni vk-verseny, Siklósi Gergely arra koncentrál, mellette pedig úgy érzi, hogy az az egy nap vívás és hat nap utazás-átállás visszavetné a felkészülését. Gergő helye biztos a kiemeltek között, így számára nem létkérdés ez a GP-viadal” – mondta el Boczkó Gábor.

Jár a dicséret itt mindenkinek, s ne is higgye senki, hogy ezt nem értékeljük, de bontsuk ki kicsit jobban a három fegyvernemet. Női kardban sem mondható szélesnek a hazai mezőny, ráadásul elég hektikus a csapat szereplése.     
A női kard rendben van szerintem. Persze, Katona Renáta kiesése nem jött jól, hiszen Reni a párizsi olimpia után elkezdett szárnyalni, a műtétre viszont szükség volt. Nélküle nehezebb valamivel, de a női kardra mindig jellemző volt, hogy nincs erős középmezőny itthon, mert akik nem érnek oda a legjobbak közé a felnőttek között, általában abbahagyják.

Jól gondolom, hogy a férfi kardozók esetében nem ilyen optimista?     
Itt el kell telnie egy-két évnek ahhoz, hogy a fiatalok megerősödjenek. Új alapokra kell helyezni mindent, új koncepció kell, nemsokára éppen emiatt is ülök le beszélgetni Nemcsik Zsolt vezetőedzővel. Szatmári András és Rabb Krisztián között nyolc év van – ez nagy űr, ez üt most vissza. Vannak tehetségeink, nekik érniük kell, rutint kell szerezniük a felnőttek között. 

Figyeli, hogy mások, máshol ezt hogyan csinálják?     
Én mindent figyelek. Minden sportágból átveszek olyan megoldásokat, amelyek segíthetnek minket is. Most például az angol labdarúgó első osztályban szereplő csapatok felkészülését tanulmányozom: szeretnénk olyan, csapatsportágakban alkalmazott modelleket beépíteni a felkészülésünkbe, amelyekkel előre tudunk lépni, meg tudunk újulni, ezért is szereztem meg például Erling Haaland korábbi napi edzésmunkájának leírását. Mindig is fontos volt számomra, hogy új impulzusokat hozzak be a vívásba: egyértelmű, hogy a régi edzésprogramok már nem olyan hatékonyak, látjuk, hogy ez már egy másik generáció, például a figyelmüket sem lehet sokáig fenntartani. A pofonok az én szememet is még inkább felnyitották – lépni kell, ez nem vitás.

A többi sportág mellett „kíváncsiskodik” más országok vívóinál is?      
A franciákkal és az olaszokkal megállapodtunk abban, hogy segítjük egymást: Európa kezd visszacsúszni a vívásban, muszáj megerősödnünk, időről időre összedugni a fejünket. Nagy titkok persze nincsenek, viszont a közös edzőtáborok segíthetnek – ilyenre volt példa a közelmúltban, s lesz a jövőben is. 

A végére maradt az a fegyvernem, amelyből ön jött, amelyben oly sikeres volt sportolóként. Férfi párbajtőrcsapatunk az idén kétszer „nyolcon kívül” végzett a vk-viadalokon. Kell kongatni a vészharangot? 
Azt azért nem: a párizsi aranyérem után sok minden történt a fiúk életében is, ráadásul egy-egy tuson múlott a jobb eredmény, és azért egyéniben voltak jó eredményeink. Amikor a kapitányi munkám részeként más fegyvernemek versenyeire utazom, akkor is figyelek, s amit jónak vélek, igyekszem beépíteni a párbajtőrözők felkészülésébe. De például már kifaggattam Szirmai Benedeket, a férfi tőrözők vezetőedzőjét is arról, ők hogyan javítottak a lábmunkán, s ezt is tudjuk majd hasznosítani. 

Vagyis a kapitány bizakodó a jövőt illetően?     
Ez átmeneti állapot – hullámzó teljesítményekkel. Most éppen a legjobbjaink vannak inkább lejtmenetben, de ez minden sportág velejárója. Egyszer fent, máskor lent, én nem aggódnék, ráadásul ez éppen az az időszak, amikor ez belefér. Jövő ilyenkor már zajlik az olimpiai kvalifikáció, akkorra kell kiegyenesednünk.