Triatlon: Major remek formában áll rajthoz a jubileumi ironman ob-n

Vágólapra másolva!
2010.08.12. 15:58
Augusztus 14-én rendezik meg a 20. hosszútávú triatlon ob-t Nagyatádon. Tizenöt országból mintegy ezer sportoló vesz részt az eseményen, köztük az ötszörös bajnok Major József.

Az indulók a triatlon klasszikus távján versenyeznek, amely 3800 méter úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és 42.2 kilométer futásból áll. Rekordlétszámú nevezés érkezett, 420 egyéni induló, 47 díjazott és 120 egyéb váltó jelezte részvételét az erőpróbán. A címvédő győri sportoló, Major József is ott lesz a rajtnál, akinek egymás után ötször sikerült megnyernie a viadalt.

„Eddig hétszer értem célba Nagyatádon, ebből ötször elsőként, és most is mindent megteszek, hogy a legjobbat nyújtsam. Külön örömömre szolgál, hogy a jubileumi versenynek köszönhetően, a célban együtt ünnepelhetünk majd valamennyi bajnokkal, akiknek sikerült diadalmaskodniuk az elmúlt 20 év során” – mondta Major.

A verseny szombat reggel 7 órakor kezdődik, a www.ironman.hu oldalon élőben is lehet követni az eseményeket.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor 2023 és 2024 után ismét a legjobb tízben a vb-sorozatban és a nagydöntőn is!

Egyéb csapat
2025.10.19. 10:58

Triatlon: hatodik lett a mix-váltó az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.10.18. 10:58

Hatodik a magyar mixváltó a triatlon-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:18

Triatlon-vb: mindhárom érmesünk ott lesz a szombati mixváltóban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:25

Triatlon: a 17 éves Szalai Fanni világbajnoki ezüstérmes a juniorok között

Egyéb egyéni
2025.10.17. 09:07

A Kropkó testvérek a világbajnoki dobogón!

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:33

Első Ironman-versenyén a legjobb magyarként végzett

Csupasport
2025.10.15. 14:57

Triatlon: 12 magyar indul az ausztráliai döntőben

Egyéb egyéni
2025.10.15. 10:01
Ezek is érdekelhetik