Triatlon: Dévay remekelt, a magyar váltó 9. lett Tokióban

MTI/NSO/L. Á.MTI/NSO/L. Á.
Vágólapra másolva!
2019.08.18. 09:55
A kilencedik helyen végzett a magyar váltó a triatlonosok olimpiai tesztversenyén Tokióban.

A Bragmayer Zsanett, Dévay Márk, Vanek Margit, Bicsák Bence összeállítású magyar csapat a nemzetközi szövetség eredményközlése szerint 1:28.56 óra alatt teljesítette a távot, amelyen 300 métert úsztak, 7.4 kilométert kerékpároztak és 2 km-t futottak a versenyzők.

Az első és a második helyezett franciák, illetve britek egyforma időeredménnyel (1:26.33 óra) végeztek, így a célfotó döntött közöttük a sorrendről, míg a harmadik helyen az amerikaiak (1:27.09 ó) értek célba.

Lipták Tamás, a magyar szövetség szakmai igazgatója az MTI-nek azt nyilatkozta: korábban soha nem látott nagyságú mezőnyben – 22 csapat indult – a magyarok izgalmas küzdelem során bizonyították be, hogy az olimpián akár a legjobb nyolc közé is képesek kerülni. „Az ellenfelek közül néhányan nem a legerősebb csapatukkal álltak fel, de mi sem. Összességében sokat tanulhattunk az elmúlt napokban a három versenyből, amelyeket jövőre a magunk hasznára fordíthatunk az olimpián.”

Kiemelendő, hogy Dévay Márk az egész mezőny harmadik legjobb időeredményét érte el.

„Szeretem a mix váltót, mert ott nincs taktikázás, mindenki brutálisan megy előre. Néhány jó úszóval és kerékpárossal együtt mentem, ami segített abban, hogy messze a legjobb időt tekerjük – mondta a Nemzeti Sportnak Dévay Márk. – A pálya is jó volt, kicsit egyszerűbb, mint az egyéni verseny napján, de azért embert próbáló. Sokan ki is estek emiatt tegnap.”

Az olimpiai kvalifikációs rangsorban Bicsák Bence mellett Tóth Tamás van még kvótát érő helyen, de Dévay is odaérhet, ha a hátralévő versenyeken jól teljesít. Legközelebb Lausanne-ban lesz erre lehetősége.

Legfrissebb hírek

Triatlon, vb-sorozat: Hamburgban indul az új olimpiai ciklus a vegyes váltók számára

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:04

Lehmann Csongor megállíthatatlan hazai pályán, magyar arany és bronz a világkupán

Egyéb egyéni
2025.07.06. 20:02

Triatlonfesztivál: négy magyar érem a junior Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.07.06. 16:14

Triatlon-vk: Lehmann, Bicsák és Kropkó is futamgyőztesként döntős

Egyéb egyéni
2025.07.06. 09:25

Berekméri és Koronika nyerte meg a Vasi Vasember triatlonversenyt, amelyen egy versenyzőt holtan találtak

Egyéb egyéni
2025.07.05. 16:50

„Minden lényegesre a triatlon tanított meg” – interjú Lehmann Csongorral

Képes Sport
2025.07.05. 11:56

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Triatlon sprint ob: Kovács Gyula és Szalai Fanni sikere Baján

Egyéb egyéni
2025.06.29. 19:40
Ezek is érdekelhetik