Triatlon: Bermudán lesz a sprint- és a vegyes váltó-vb is

2020.11.03. 17:27
null
A bermudai Hamiltonban rendezik a versenyeket (Fotó: AFP)
A sportág nemzetközi szövetsége (ITU) korábban határozott arról, hogy megosztják a világbajnoki sorozatot lezáró hagyományos nagy döntő (Grand Final) programját. Kedden aztán honlapján közölte, hogy a bermudai Hamilton ad otthont 2021-ben a vegyes váltó vb-nek és a sportág történetében először a sprint távú vb-nek.

Hozzátették: a 2021. október 15. és 17. között megrendezésre kerülő eseményre mintegy négyezer versenyzőt várnak, az elit és a junior korosztály mellett korcsoportos amatőrök is megküzdenek egymással. Az ITU tájékoztatása szerint 2018-ban 4.4 millió dolláros, 2019-ben 4.7 millió dolláros hatása volt a bermudai gazdaságra a vb-sorozat helyi versenyének megrendezése.

Jövőre a vb-sorozat nagydöntőjét augusztusban Edmontonban, míg a para-világbajnokságot Milánóban rendezik meg.

Sprint távon 750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás és 5 km futás vár a résztvevőkre, az olimpiai táv fele. A vegyes váltók vb-jét 2009 óta rendezik meg, az olimpiai programba Tokióra bekerült számban legutóbbi három alkalommal a franciák négyese diadalmaskodott a vb-n.

Legfrissebb hírek

Triatlon: Katona Korinna volt a legjobb

Utánpótlássport
20 órája

Triatlon: Dévay Márk és Kropkó Márta sikerei Karlovy Varyban

Egyéb egyéni
2026.09.13. 21:42

Triatlon: egy ezüst, egy bronz a zágrábi junior Európa-kupa-viadalon

Utánpótlássport
2026.09.13. 14:20

Lehmann Csongor negyedik lett a SuperTri-döntőben

Egyéb egyéni
2026.09.07. 08:57

Triatlon: Katona Korinna nyert a junior Ek észak-írországi viadalán

Utánpótlássport
2026.09.06. 13:48

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
2026.09.04. 18:42

Triatlon, vb-sorozat: Kiss Gergely 12. lett Kínában

Egyéb egyéni
2026.08.29. 09:28

Triatlon: Szilágyi Tamás és Zelinka Gabriella nyerte a hosszútávú triatlon ob-t

Egyéb egyéni
2026.08.09. 19:00