Tokió 2020: a NOB elnöke szerint tartózkodni kell a vehemens spekulációktól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.20. 12:16
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint tartózkodni kell a vehemens spekulációktól a nyári tokiói olimpia rendezésével kapcsolatban.

A NOB elnöke a New York Times-nak nyilatkozott a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzetről.

„Különböző forgatókönyvekben gondolkozunk, de ellentétben sok sportszövetséggel vagy profi ligával, bennünket még négy és fél hónap választ el a játékoktól” – mondta Bach.

Hozzátette, a szakszövetségek sok esetben optimistábbnak tűnnek a NOB-nál, mivel csak áprilisig vagy májusig halasztották el versenyeiket.

„Mi pedig július végéről beszélünk.” – jelentette ki.

„Különböző forgatókönyvekben gondolkozunk, de ellentétben sok sportszövetséggel vagy profi ligával, bennünket még négy és fél hónap választ el a játékoktól” – mondta Bach.

Hozzátette, a szakszövetségek sok esetben optimistábbnak tűnnek a NOB-nál, mivel csak áprilisig vagy májusig halasztották el versenyeiket.

„Mi pedig július végéről beszélünk.” – jelentette ki.

Az elmúlt napokban egyre több sportoló bírálta a NOB-ot amiatt, hogy a járvány terjedése ellenére változatlan meggyőződéssel kitart az olimpia megrendezése mellett.

A NOB február közepén munkacsoportot állított fel, amelyben az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az olimpiai szervezőbizottság, a japán hatóságok és a tokiói városvezetés illetékesei tevékenykednek.
A tokiói olimpia megnyitó ünnepségének dátuma július 24.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16
Ezek is érdekelhetik