Tékvandó: magyar arany 54 kg-ban az Európa-bajnokságon

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.08. 19:11
null
Salim Omar Európa-bajnok lett (Fotó: Magyar Tékvandó-szövetség)
Az 54 kilogrammos súlycsoportban szereplő Salim Omar, az MTK versenyzője aranyérmet szerzett csütörtökön a szófiai tékvandó Európa-bajnokságon.

 

Az MTK Los Angelesben élő és készülő versenyzője valamennyi riválisát magabiztosan verte, a döntőben is nagy fölénnyel nyert görög vetélytársával szemben.

Patakfalvy Miklós, a Magyar Tékvandó-szövetség elnöke, aki a bulgáriai kontinensviadalon a versenyigazgatóság tagjaként van jelen, a helyszínről az MTI-nek elmondta, hogy a négy nap múlva 18 éves fiatalember öt mérkőzéséből négyet is idő előtt fejezett be, így megérdemelten lett aranyérmes.

„Történelmi siker, fantasztikus kezdés”
– nyilatkozta az elnök a két éve junior Eb-ezüstérmes Salim Omar nyitónapi teljesítményét méltatva.

Kiemelte, hogy Szófiában egyedül az elődöntőben vele szembe került orosz Vjacseszlav Bovkun úszta meg szorosabb vereséggel (11–7), a fináléban viszont – ahogyan azt tette korábban örmény, moldovai és szerb ellenfelével – a görög Diony Rapszomanikiszt is tetemes különbséggel (31–9) győzte le.

Érdekesség, hogy Omar édesapja, Salim Gergely 1992-ben, a barcelonai olimpián aranyérmes lett, amikor a tékvandó, mint bemutató sportág szerepelt az ötkarikás játékokon, nagybátyja, Salim József pedig 2000-ben ötödik lett magyar színekben.

A koreai eredetű, az olimpia műsorán is szereplő küzdősport idei Európa-bajnokságán a kontinens legjobbjai – köztük hét magyar tékvandós – a koronavírus-járványra tekintettel a külvilágtól hermetikusan elzárva küzdenek az érmekért és világranglista-pontokért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik