Súlyemelés: nem marad el a vb, nem lesz kötelező karantén

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.03. 12:34
null
Magyarországot Nagy Péter képviseli a vb-n (Fotó: Karnok Csaba)
A világméretű koronavírus-járvány kiváltotta szigorítások ellenére sem marad el a súlyemelők idei világbajnoksága, amely kedden kezdődik Taskentben – közölte az MTI.

 

Az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.biz egy napja azt írta: szinte bizonyos, hogy a friss utazási korlátozások nyomán elhalasztják a vb-t, amelynek időpontját és helyszínét is már eleve többször módosították év közben.

„A versenyt nem fogják törölni” – idézte a portál friss anyagában azt az elektronikus levelet, amelyet a vb szervezőbizottsága küldött a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség tagországainak.

A vb megtartását az teszi lehetővé, hogy az üzbég hatóságok a már meghozott utazási korlátozások után könnyítéseket jelentettek be a versenyzőket illetően, így a Taskentbe érkező súlyemelőknek nem kell kötelezően tíz napra karanténba vonulniuk. Ez a mentesség nem vonatkozik ugyanakkor a kísérőkre.

A könnyítés ellenére számos sportoló már visszalépett, és a következő napokban még többen követhetik őket – írta a portál, emlékeztetve rá, hogy Üzbegisztán szerdán megtiltotta a beutazást kilenc afrikai országból és Hongkongból érkező személyeknek. Amellett megfogyatkozott az eseményen közreműködő szakemberek száma is, akiket a Covid-fertőzéstől való félelem tart távol.

A legfőbb sportági nagyhatalomnak számító Kína a hét elején tudatta, hogy a pandémia okozta nehézségek következtében távol marad a taskenti vb-től, amelyen nyolc emelője indult volna. Az Egyesült Államok kis csapatot küld, miután a sportolók fele úgy döntött, nem utazik. Nagy-Britanniából mintegy kéttucatnyian hagyják ki a vb-t, s az insidethegames.biz úgy tudja, hogy a legtöbb óceániai tagszövetség is már elutasította csapatok küldését a lezárt határok és a csendes-óceáni térség utazási nehézségei miatt.

Magyarországot egy versenyző, a tokiói olimpián ólomsúlyban hetedikként végző szegedi Nagy Péter képviseli Taskentben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik