
A hazai szövetség beszámolója szerint az első alkalommal sorra kerülő, világranglistapont-szerző megmérettetésen Ausztria, Ciprus, Horvátország és Luxemburg csapatát látják vendégül a magyarok Fonyódon.
Ezt követi az Európa-liga, amelynek lebonyolítása idén megújult: megszűnt az arany- és ezüstdivízió, a sorozat pedig a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjeként is szolgál, csakúgy, mint a jövő évi kiírás. Az 1. fordulóban – június első hétvégéjén – Kecskeméten lép pályára a férfiválogatott, ahol Csehország, valamint Norvégia lesz az ellenfél. A második körben Svájcba utazik a csapat, ahol a házigazdák mellett Luxemburggal csap össze, míg a 3. fordulóban Bakuban szerepel az együttes a vendéglátó Azerbajdzsán és Portugália ellen.
„Izgatottan várom, hogy elkezdjük a felkészülést a csapattal. Kíváncsi vagyok, mennyit sikerült a játékosoknak előrelépni, és milyen gyorsan tudunk hatékony csapatjátékot kialakítani. Némi változás van a keretben: Keen Cameron, aki az elmúlt években meghatározó tagja volt a férfiválogatottnak, idén már félprofi státuszban folytatta pályafutását, a sport mellett a magánéletére és a munkára koncentrálva, így ő nem lesz a válogatott tagja. Ugyanakkor vállalta Pesti Marcell, aki régi-új játékosként tér vissza” – fogalmazott Nagy Péter.
A szakember hozzátette, a felkészülés első fontos állomása lesz a MEVZA-torna, ahol a rövid idő ellenére is az a cél, hogy a csapat minél gyorsabban összeálljon, és hatékony, eredményes játékot mutasson.
A magyar férfi röplabda-válogatott kerete
Átlók: Bibók Balázs (Athlos Orestiadas), Pesti Marcell (MÁV Előre Foxconn), Varga Péter (MÁV Előre Foxconn)
Centerek: Balogh Levente (Prestige Fitness PSE), Boldizsár Péter (Orion Stars), Cziczlavicz Dávid (Vegyész RC Kazincbarcika), Garan Bálint (Vegyész RC Kazincbarcika), Mihálovits Péter Marcell (Prestige Fitness PSE)
Feladók: Mikuláss Koch Marcell (VaLePa), Szabó Vilmos József (MÁV Előre Foxconn), Tóth Kristóf (Prestige Fitness PSE), Török Soma (Vegyész RC Kazincbarcika),
Liberók: Kiss Máté (Vegyész RC Kazincbarcika), Takács Milán (MÁV Előre Foxconn), Török Zsombor (DEAC), Szentesi Bálint (MÁV Előre Foxconn)
Négyesütők: Horváth Kristóf (AO Kalamata 1980 Affidea), Kecskeméti Bálint Olivér (MÁV Előre Foxconn), Kispál Balázs (Prestige Fitness PSE), Péter Arnold (MÁV Előre Foxconn), Péter Benedek (Vegyész RC Kazincbarcika), Szalai Kristóf József (Prestige Fitness PSE)

Női röplabda Extraliga: bronzérmes a Békéscsaba

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Férfi röplabda Extraliga: négy játszmában nyert a Szeged




