Sportlövő Eb: Major Veronika és Péni István is 4. lett

Vágólapra másolva!
2022.09.15. 18:57
null
Major Veronika (Fotó: Tumbász Hédi)
Nem sok hiányzott az éremhez Major Veronikának a Wroclawban zajló sportlövő Európa-bajnokságon, a BEFAG Keszthelyi Erdész LK kiválósága kevesebb belső tízessel végzett a 4. helyen 25 méter standardpisztolyban. Péni István is 4. lett 50 méter puskában.

 

Huszárokkal népesült be a wroclawi lőtér a 25 és 50 méteres Európa-bajnokság harmadik versenynapján – természetesen nem a szó szoros értelmében, csupán a szomszédos „Husarz” katonai szakközépiskola növendékei nézték meg, hogyan bánnak a puskával a kontinens legjobbjai. A magyar szempontból balul sikerült összetett után a fekvő testhelyzetű szám kínált javítási lehetőséget a férfiaknak, amelyben olimpiai kvótákat ugyan nem osztottak, de Európa-bajnoki érmeket természetesen igen. A népes mezőny miatt a lövőket két csoportra osztották, a másodikban Péni Istvánnak és Pekler Zalánnak is szurkolhattunk.

Az összetettben világranglista-vezető Peklernek az első sorozatban nem jött ki a lépés, így hiába javított a folytatásban, nem tudott harcba szállni az érmekért. Péni István ugyanakkor remekül kezdett – 105.7 körös sorozatánál az egész versenyben csak öten lőttek jobbat –, majd a folytatásban is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, gyorsan, jó ritmusban lőtt. A negyedik sorozat után aztán kilépett a lőállásból edzőjéhez, Kissné Oroszi Edithez, mert puskája irányzóeszközével, a diopterrel akadt probléma, amit nem sikerült orvosolni, de így is sorra jöttek a belső tízesek Pénitől.

Az újpestiek kiválósága hamar végzett a hat sorozattal, így már a lelátóról figyelhette, riválisai közül hányan kerülnek elé – körömrágós pillanatok voltak ezek, ugyanis 625.3 körös eredményével jó esélye volt az éremre is. Péni végül kéttized körrel maradt le a dobogóról, és a negyedik helyen zárta a fekvőt, de csak néhány pillanatig bosszankodott, nem sokkal a verseny után már elégedetten értékelt.

„Végig stabilan lőttem, nem volt nagy különbség a sorozataim között – mondta a Nemzeti Sportnak a 25 esztendős Péni. – Sikerült összekapnom magam a gyengébben sikerült összetett után, s bár negyediknek lenni sosem kellemes érzés, összességében azért örülök, hogy így sikerült a fekvő. Hiába csavartam a diopteremen, végig nagyon magasan lőttem, előfordulhat, hogy ezen ment el az érem, de otthon kiderítjük, mi volt a gond. Azt látni kell, hogy rendkívül erős a mezőny, azok az eredmények, amelyekkel régen Európa-bajnokságot lehetett nyerni, most az első tízbe kerülésre sem elegendőek. A legfontosabb, hogy jó érzéssel lőttem, a csapattal pedig szeretnék érmet is szerezni, szerintem képesek vagyunk rá.”

A standardpisztolyosok versenyében Major Veronika talán még Péninél is közelebb járt ahhoz, hogy dobogóra állhasson. Ebben a számban a férfiak és a nők együtt versenyeznek, a lövőidő pedig folyamatosan csökken, az utolsó sorozatokban már csak tíz másodperc áll rendelkezésre öt lövésre. A 25 éves Major újfent igazolta klasszisát, az első csoport tagjaként ugyanis 570 kört lőtt, így a második helyről, bizakodva figyelhette a mezőny másik felét. Pontosabban, figyelhette volna…

„Nagyon hideg volt a lelátón, úgyhogy csak az eredményeket követtem – árulta el a keszthelyiek kiválósága, aki legjobb női versenyzőként összesítésben negyedik lett, s csupán kevesebb belső tízesének köszönhetően maradt le a dobogóról. – Csalódott vagyok, mert hajszálnyira voltam az éremtől, ugyanakkor nagyon élvezem lőni ezt a versenyszámot, jó érzés, amikor férfiak ellen is megmutathatom, mire vagyok képes. A tavalyi Európa-bajnokságon ötödik lettem standardpisztolyban, az idén negyedik, úgyhogy bízom benne, hogy jövőre folytatódik a sorminta.”

Az Európa-bajnokság is folytatódik, méghozzá a csapatversenyekkel – bízunk benne, hogy pénteken már a szerencse is a magyar sportlövők mellé pártol.

SPORTLÖVÉSZET, EURÓPA-BAJNOKSÁG, WROCLAW
Férfiak. 50 m. Puska. Fekvő. Európa-bajnok: Jan Lochbihler (Svájc) 627.2 kör
, 2. Anton Rizov (Bulgária) 626.6, 3. Christoph Duerr (Svájc) 626.5, 4. Péni István 626.3, …27. Pekler Zalán 622.4, …52. Hammerl Soma 613.4.

Nők. 50 m. Puska. Összetett. Eb: Rikke Maeng Ibsen (Dánia) 413.9 (az aranymérkőzésen: 16–6, az alapversenyben: 592 kör), 2. Veronika Blazícková (Csehország) 411.7 (590), 3. Darja Tihova (Ukrajna) 410.4 (590), …19. Toma Dorina 584, …27. Mészáros Eszter 581.

Nyílt. 25 m. Standardpisztoly. Eb: Ruslan Lunev (Azerbajdzsán) 574 (10 belső tízes), 2. Pavlo Korosztilov (Ukrajna) 574 (8), 3. Matej Rampula (Csehország) 570 (13), 4. Major Veronika 570 (8).

Vegyes. 25 m. Gyorstüzelő pisztoly. Eb: Anasztaszija Nimec, Volodimir Paszternak (Ukrajna 2) 374 (az aranymérkőzésen: 17–13), 2. Alzbeta Dedová, Matej Rampula (Csehország 2) 373, 3. Julia Korosztilova, Pavlo Korosztilov (Ukrajna 1) 369 (a bronzmérkőzésen: 16–12)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik