P. G.
2023.03.31 11:11 Frissítve: 2023.03.31 11:16

Sportlövészet: minden siker táplálja Dénes Eszter lelkesedését

Nem számított rá, hogy egyéni csúcsot lő a bhopáli világkupaversenyen Dénes Eszter, aki 50 méter összetettben pályafutása során először jutott döntőbe a felnőttmezőnyben.

Az újpesti puskás Tokióról éppen hogy lecsúszott, Párizsról azonban nem szeretne (fotó: Dömötör Csaba)

Hónapok óta jó formában versenyez Dénes Eszter, aki a bhopáli világkupaversenyen lég- és szabad
puskával is letette a névjegyét. Az UTE 21 éves sportlövője 10 méter vegyes párosban Péni Istvánnal szerzett ezüstérmet, majd az 50 méter puska három testhelyzetű számában az alapversenyben 586 körös egyéni csúcsot ért el, a döntőben negyedik lett. Mindezt úgy, hogy az elmúlt időszakban nem sokat lőtte a számot...

„Ez volt az első világkupaversenyem az idén ötven méteren, és mivel a közelmúltban a tízméteres számon volt a hangsúly, nem mondanám, hogy felkészülten érkeztem volna – mondta el lapunknak Dénes Eszter. – Úgy utaztam Bhopálba, hogy a három testhelyzetű számra edzésként tekintek, nem is gondoltam, hogy egyéni csúcsot lőhetek az alapversenyben. A tíz méter a prioritás, de ötvenen is évek óta versenyzek, márpedig az ember nem felejt el lőni egyik pillanatról a másikra... A felnőttmezőnyben először jutottam döntőbe a számban ISSF-versenyen, és bár közel voltam az éremszerzéshez, a negyedik helynek is nagyon örültem. Lépésenként haladok, készülök tovább, lesz ez még jobb is.”

Az olimpiai kvalifi kációs légfegyveres Európa-bajnokságon alig egy körre volt a döntőtől Dénes Eszter, aki bízik benne, hogy a közeljövőben nagy világversenyen is képes lesz megmutatni, mire képes valójában. Az újpesti puskás Tokióról éppen hogy lecsúszott, Párizsról azonban nem szeretne, így a cél egyértelmű: mihamarabb megszerezni az olimpiai indulási jogot.

„Nem lőttem rosszul az Eb-n, de kimondottan jól sem, csalódott voltam, hogy nem
jött ki, ami bennem van
– mondta a junior-világbajnok sportlövő. – Úgy érzem, tíz méteren közelebb vagyok a világ élvonalához, nap mint nap azért dolgozom, hogy nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket érjek el. Az olimpiai kvótaszerzés ott lebeg a szemem előtt, és nagy célom, hogy a felnőttek között is legyen világbajnoki érmem. Minden siker táplálja a lelkesedésemet, így az indiai verseny is jó visszajelzés volt, de a sportban újra meg újra bizonyítani kell.

Lehetőség bőven lesz rá, a júniusi Európai Játékok után az augusztusi világbajnokságon is osztanak ki olimpiai kvótákat

2023.06.04 17:58:42

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. És hogy milyen edző volt, az egy hete 79 éves korában elhunyt korábbi kiváló öttusázó, vízilabdázó Bodnár János? Sportágtól függetlenül, íme rá egy jellemző mondat: „Ars poeticám nincs, mert az alapvetés, hogy nem csupán versenyzőt, embert is kell faragnom a tanítványaimból.”

2023.06.03 23:04:45

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszkén vállalja a klub iránti szeretetét, lassan egy éve pedig már hivatalosan is tesz, tehet a Lokiért.

2023.06.03 22:20:18

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ez a publicisztika nem Suhajda Szilárdról, hanem a halálát övező reakciókról, a szokás szerint kettészakadt közhangulatról, a szinte kizárólag „féloldalas” gondolkodásról és véleményekről szól. Ezért vártam vele ennyit. Hiszen nem az a kérdés, kinek van igaza, hanem az, miért akarunk megint igazságot hirdetni olyan ügyben, amelyben egyetlen, objektív, osztatlan igazság nincs, nem is lehet.

2023.05.30 17:00:59

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszke rá, hogy harmadik olimpiai bajnoki címének megszerzése után megszólaltathatta Szilágyi Áront.