MTI 2020.09.21 10:33

Sport: új tagokat választanak a halhatatlan sportolók

Alapszabályt módosít és új tagokat választ a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete szeptember 30-i közgyűlésén.

Nagy Tímea szerint szerencsére sok remek sportolója van az országnak, ezért biztos több jelölt neve is felmerül majd (Fotó: Török Attila)

 

„Amióta a szervezet elnöke lettem, tartottunk egy elnökségi ülést, ahol kijelöltük az utat, amelyen a hagyományoknak megfelelően járni szeretnénk, és meghatároztuk a szeptember 30-i közgyűlés témáit, feladatait” – mondta Nagy Tímea, a testület július 29-én megválasztott elnöke az MTI-nek.    

A kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó elmondta, hogy a koronavírus-járvány miatt többen jelezték, hogy félnek, ezért óvatosságból nem vesznek részt személyesen az eseményen. Emiatt különösen fontossá vált az alapszabály módosítása: a jelenleg érvényben lévő ugyanis nem teszi lehetővé a digitális szavazást, ezen mindenképp változtatni kell. Fontos napirendi pont lesz három új tag felvétele az idén elhunyt Székely Éva, Wichmann Tamás és Kárpáti György helyére. Az új tagok választásával kapcsolatban Nagy Tímea megjegyezte, hogy nyitni szeretnének a nem olimpiai sportágak felé, nem kell, hogy olimpiai bajnokok legyenek az új jelöltek.

„Szerencsére sok remek sportolója van az országnak, ezért biztos több jelölt neve is felmerül majd a közgyűlésen. Életkorbeli megkötés nincsen, egyetlen feltétel, hogy az illető elfogadja a szervezet céljait” – tette hozzá Nagy Tímea.

A kilencvenes évek elején alakult Halhatatlanok Klubja, majd későbbi nevén Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének kiemelt célja, hogy példaképeket állítsanak a fiatalok elé. A tagság nem kap díjazást, jelentős feladatuk, hogy járják az országot, a határon túli településeket, és pódiumbeszélgetések alkalmával iskolákban, művelődési házakban beszélgetnek sportpályafutásukról, terjesztve a sport értékeit, az olimpiai eszmét.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének jelenlegi tagjai: Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedüs Csaba, Kamuti Jenő, Kásás Tamás, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Magyar Zoltán, Nagy Tímea (elnök), Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Török Ferenc, Vaskuti István

2020.10.29 23:19:15

Egyéb egyéni N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Iharos Sándor tudta ezt, s erről nem volt képes szólni egész életében. Ezért élt úgy, ahogy élt, saját lelkének sosem megbocsátva, »menekülve«, roncsolva magát, mert ama békesség, amiről az evangélium beszél, nem adatott meg neki.

2020.10.28 19:03:53

Egyéb egyéni THURY GÁBOR

Interjú az 1956-ban meggyilkolt öttusázó-költő Gérecz Attila monográfusával, Hajnal Gézával.

2020.10.27 19:05:31

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A derék japánoknak mintha nem lenne szerencséjük a játékokkal: a háromból ez már a második olyan nyári olimpia, amellyel problémáik adódnak.

2020.10.24 20:38:44

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

„A kapa, a kasza, a metszőolló megtette a hatását, a fogásomat nem lehetett csak úgy lebontani."

2020.10.23 23:41:45

Egyéb egyéni THOMAS BACH

ALAPVONAL. A sportolók a kiválóság, a szolidaritás és a béke értékeit képviselik. Ezt a befogadást és a kölcsönös tiszteletet azáltal is kimutatják, hogy politikailag semlegesek a játéktéren és az ünnepségek során.