Sakk-vb-döntő: virtuális valóságshow Carlsen és Karjakin ütközete

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.10. 20:05
null
Carlsen (balra) a címvédő esélyesebb a kihívó Karjakinnál (Fotó: chess.com)
Péntektől New Yorkban, a Fulton Market épületében rendezik meg a páros mérkőzést a sakkvilágbajnoki címért Magnus Carlsen és Szergej Karjakin között. A címvédő norvég világelső egyértelműen esélyesebbnek számít. Bár csaknem egykorúak – Carlsen 25 éves, Karjakin 26 – előbbinek jóval nagyobb rutinja van a világbajnokságokon, másrészt az értékszáma is magasabb – 2853 a 2772 ellenében.

A csatát 12 mérkőzésre írták ki, de rövidebb is lehet, ha egyikük előbb eléri a 6.5 pontot. Az első meccset pénteken magyar idő szerint 19 órakor kezdik. Minden két parti után egy szabadnap jön, de a 11. és 12. (utolsó klasszikus) parti között szintén lesz egy nap szünet.

Amennyiben 6:6-ra végeznek, rövidített játékidejű (rapid) partik döntenek november 30-án – a norvég éppen ezen a napon tölti be 26. életévét. Carlsen 2013 óta birtokolja a világbajnoki címet, amelyet Viswanathan Anand ellen szerzett meg, és amelyet ellene védett meg egy évvel később.

Carlsen vs. Karjakin
Egymás ellen 21 klasszikus játszmát váltottak eddig, 16 döntetlen mellett Carlsen 4:1-re vezet. Rapidban is Carlsen a jobb, öt döntetlen mellett 14:7 a javára. Utóbbinak akkor van igazán jelentősége, ha a 12 klasszikus parti után 6:6 az állás.

Érdekesség, hogy hivatalosan még nem tudni a díjalap pontos összegét, de a Financial Times értesülése szerint 1.1 millió euró körül lesz. Ebből 200 ezret játékosok már előre megkaptak a felkészülésre.

Karjakin 2002-ben példátlanul fiatalon, 12 évesen és 7 hónaposan lett nagymester – ez a mai napig rekord. Az ukránoknak először lehetne világbajnoka Ruszlan Ponomarjov 2002-es győzelme óta, csakhogy időközben Szerhijből Szergej lett, ugyanis 2009-ben szövetséget váltott, és ma már Oroszországot képviseli.

Az elmúlt tíz év vb-döntői
2006: Kramnyik (orosz)–Topalov (bolgár) 6:6 – rapid: 2.5:1.5
2007: Anand (indiai) – körmérkőzéses torna nyolc résztvevővel. Anand 14 fordulóból 9 pontot ért el
2008: Anand–Kramnyik 6.5:4.5
2010: Anand–Topalov 6.5:5.5
2012: Anand–Gelfand (izraeli) 6:6 – rapid: 2.5:1.5
2013: Carlsen (norvég)–Anand 6.5:3.5
2014: Carlsen–Anand 6.5:4.5
2016: Carlsen–Karjakin (orosz) ?

Apropó Oroszország. A nagy sakknemzet Vlagyimir Kramnyik 2006-os sikere óta nem birtokolja a vb-titulust, és nagy meglepetés lenne, ha most visszaszerezné a trónt. Azóta is Kramnyik számít a legjobb orosz játékosnak, a ranglistán a negyedik helyen áll 2810-es értékszámmal. Azonban Karjakinnak nagyon kijött a lépés idén márciusban, amikor megnyerte a vb-jelöltek tornáját, és ezzel a jogot a mostani páros mérkőzésre.

A világszerte várt csata sok technikai újdonsággal szolgál a rajongóknak. Fotelben ülve is a New York-i helyszínen érezhetjük magunkat, mert a teremben mindent láthatunk majd egy kamera segítségével, amely panorámaképet ad a történésekről.

Google Cardboard vagy más VR-eszköz segítségével virtuális valóságként is megélhetjük a meccset.

Ezeken kívül számtalan kameraállásból nézhetjük meg a játszmákat, amelyeket világhírű nagymesterek, szakértők kommentálnak különböző nyelveken. Közülük is a legfőbb Polgár Judit, aki az egész páros mérkőzés hivatalos szakkommentátora lesz.

Minden parti magyar idő szerint este 20 órakor kezdődik.

Ez maga a virtuális valóság – ilyen élményben lehet részünk a Carlsen–Karjakin sakk-vb-döntőt (Fotó: Instagram/theworldchess)
Ez maga a virtuális valóság – ilyen élményben lehet részünk a Carlsen–Karjakin sakk-vb-döntőt (Fotó: Instagram/theworldchess)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik