Sakk: ilyen felkérést még sohasem kapott Polgár Judit

2016.11.07. 09:45
Új helyzetnek, ugyanakkor megtisztelő feladatnak nevezte Polgár Judit nemzetközi sakknagymester, hogy a Magnus Carlsen–Szergej Karjakin sakkvilágbajnoki döntő hivatalos szakkommentátorának kérték fel.

„Még nem voltam világbajnoki döntő kommentátora, sőt egész versenyt sem kommentáltam, ezért teljesen új helyzet vár rám” – mondta az M4 Sportreggeli című hétfői adásában minden idők legjobb női játékosa.

A New Yorkban pénteken kezdődő és november 30-ig tartó esemény kapcsán Polgár Judit arról is beszélt, hogy a sakk megfiatalodott, és ez lesz az első vb-döntő, melyet már az új generáció tagjai vívnak, akik nemcsak a szakkönyveket, hanem a számítógépet is igénybe vették a felkészülés során.

Véleménye szerint a sportág „imidzsének” az is jót tett, hogy a címvédő norvég Carlsen jóképű, modellkedett is, ezért a fiatalok nagy táborát tudta meghódítani.

A 12 játszmásra tervezett döntő esélyeit latolgatva az olimpiai bajnok, évtizedes világranglista-vezető Polgár Judit elmondta, hogy mindkét résztvevővel játszott már, Carlsent ő és a szakma egésze is esélyesebbnek tartja, ugyanakkor az orosz Karjakin mögött igen erős csapat áll.

„Sok múlik a pillanatnyi formán, de a fizikai felkészültség, valamint a mentális állapot is döntő lesz, hogy egy esetleges vereségen hogyan tud túllépni a versenyző” – nyilatkozott Polgár Judit, aki szerint az első két-három játszma „tapogatózással”, egymás felmérésével telik majd, és sokat számít, hogy ki nyer először partit.

A New York-i eseménynek várhatóan több neves vendége lesz, így Bill Gates, Mark Zuckerberg, illetve az Egyesült Államok új elnöke.

„Izgalommal várom a döntőt, szakkommentátorként a stúdióban fogom elemezni a partik legkritikusabb pillanatait, ám az elemzésen kívül beszélgetek a híres vendégekkel, és a sportág története, érdekes sztorik is színesítik majd az elemzéseket” – összegzett Polgár Judit.

Legfrissebb hírek

FIDE: Budapest új korszakot nyit a sakkban

Egyéb egyéni
2026.07.24. 11:25

A királynő, akit a királyok is tisztelnek – Polgár Judit 50 éves

Egyéb egyéni
2026.07.23. 06:45

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki tisztséget

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:13

Magyar Péter Polgár Juditot szeretné köztársasági elnöknek

Egyéb egyéni
2026.07.19. 23:48

Így örült a norvégok sikerének a világelső sakkozó, Magnus Carlsen – videó

Foci vb 2026
2026.07.07. 21:03

Boldog zseniket neveltek – Polgár László 80 éves

Egyéb egyéni
2026.05.11. 07:05

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
2026.02.23. 12:39

Polgár Judit a földre szállt Garri Kaszparovot már le tudta győzni

Egyéb egyéni
2026.02.06. 16:53