Sakk: újabb 300 milliós támogatás a magyar szövetségnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.01.14. 09:27
Újabb 300 millió forintos állami támogatást kap a Magyar Sakkszövetség (MSSZ), amelynek célja a 2020-as sakkolimpia megrendezése.

A szövetség keddi elnökségi ülésén Seszták Miklós elnök bejelentette: a kormány újabb 300 millió forintos támogatás odaítélésről döntött – tájékoztatta az MSSZ szerdán az MTI-t. A felhasználás főbb irányainak kidolgozása most kezdődik, a részletekről később határoz a vezetőség.Seszták Miklós elnök bejelentette: a kormány újabb 300 millió forintos támogatás odaítélésről döntött – tájékoztatta az MSSZ szerdán az MTI-t. A felhasználás főbb irányainak kidolgozása most kezdődik, a részletekről később határoz a vezetőség.

Seszták Miklós jelezte, a sikeres győri, decemberi ifjúsági sakkolimpia után a 2020-as sakkolimpia megrendezését tűzte ki célul a szövetség. Ehhez az előkészítő munkálatok mielőbbi megkezdését kérte.

Döntés született arról is, hogy a magyar válogatott részt vesz a csapat-világbajnokságon, amelyre április 18. és 29. között Örményországban kerül sor. A versenyen a világ 10 legerősebb csapata indul: Magyarország a 2014-es tromsői olimpián szerzett ezüstéremmel vívta ki a részvétel jogát.

A szakmai vezetőség szándéka, hogy a vb-n a legjobb együttes szerepeljen, a csapattagokról és a csapatkapitány személyéről később határoznak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik