Rg-vb: a gyönyörű Szeleznyova megélte a tündérmesét, arany a jutalma

MAROSI GERGELY (Baki)MAROSI GERGELY (Baki)
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 19:57
null
Jekatyerina Szeleznyova olyan „idős” korában debütált vb-n és lett világbajnok, amikor a legtöbben már rég befejezik a ritmikus gimnasztikát (Fotó: AFP)
Az orosz himnuszt játszották el az első és a második szerenkénti döntő után a 37. ritmikusgimnasztika-világbajnokságon: karikával Jekatyerina Szeleznyova, labdával Dina Averina ünnepelhetett világbajnoki címet.

Dina Averina kijön egy pici koronával, körülnéz, majd egy perc harminc alatt gyakorlatilag felgyújtja a szőnyeget, hiába, egymást követő harmadik karikavilágbajnoki címe a tét. Aztán végez, kijön az orosz szurkolótábor elé, kiinteget.

Kár, hogy teljesen üres szektorokra is.

Pedig a ritmikus gimnasztika szerenkénti döntőknél kevés látványosabb dolog van: a finalisták időnként olyan dolgokat mutatnak, amelytől a mögöttünk ülő – és az elmúlt két napban láthattuk, remek gyakorlatokra képes – tornásztársaknak a Z sorból az A sorba esik le az álla.

Aztán jön az izraeli Linoj Asram, akinek a tornája megosztó, de erre a szabályrendszerre tökéletes, és megelőzi Dina Averinát. Közel járunk ahhoz, hogy kiessen a világ feneke. 1993 óta nem volt olyan egyéni világbajnok, aki nem a volt Szovjetunióból vagy Bulgáriából jött.

A legvégén kisétál Jekatyerina Szeleznyova. Bő két hete még nem is nevezték a vb-re, az utolsó pillanatban került be Alekszandra Szoldatova helyére az orosz csapatba. Kapott egy kis koronát. Aztán bejutott a döntőbe. Az év egyik legeredetibb zeneválasztása, az írógép hangja is adja a ritmust, spoken word a zene.

„Love is beautiful, fierce and loud. But most of all... love is proud.” „A szerelem gyönyörű, heves és hangos. De mindenekfelett... a szerelem büszke.” Megáll királynői pózban. Büszkén. Gyönyörűen. Megnyeri. Huszonnégy évesen debütált a világbajnokságon. Más tizenhat évesen abbahagyja. Sokáig nem is edzett a válogatottal, járta a másodvonalbeli versenyeket, és most megragadta az esélyét, lehet, az egyetlent, amit valaha kap. Kívülálló valamelyest, nem teljesen a nagyon zárt közeg „terméke”. Édesanyja – egyben edzője – mindig azt mondta neki, csak addig ritmikus gimnasztikázhat magas szinten, amíg kitűnően tanul, mert a tanulmányai fontosabbak. Folyékonyan beszél angolul, hosszú ideje egy tévéssel jár, diplomás – mondhatni, ha elveszik tőle az rg-t, akkor is van élete. Meg most már egy világbajnoki aranyérme.

Amikor épp nem versenyez, Szeleznyova fotómodellkedik is (Forrás: Instagram/seleznevaaa/Jekatyerina Szeleznyova)
Amikor épp nem versenyez, Szeleznyova fotómodellkedik is (Forrás: Instagram/seleznevaaa/Jekatyerina Szeleznyova)

A labdafináléban nem röpködnek az extrém pontszámok. Először Linoj Asram bebiztosítja második érmét. Csak a szín a kérdés. Hátravan a két orosz iker. Előbb Arina Averina, aki nem lehet a legfényesebb állapotban, mert az egyik combját nagyjából a tapaszok tartják össze. Azért megelőzi Asramot. Jön ikertestvére, az eredményesebb Dina, akinek alighanem gőzöl a feje a karikadöntő elvesztése miatt. Már nem sokáig. Fölényesen megnyeri ugyanis a labdafinálét, itt nincs kérdés, nincs feszültség, nincs vita, vannak vitathatatlan dolgok.

Meg vannak változatlanok, mint például az, hogy megint kettőből két orosz sikerrel kezdődött a világbajnokság, mint 2014 óta mindig.

RITMIKUS GIMNASZTIKA
37. (OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS) VILÁGBAJNOKSÁG, BAKI
Szerenkénti döntő. Karika. 1. Jekatyerina Szeleznyova (Oroszország)
23.500, 2. Linoj Asram (Izrael) 23.400, 3. Dina Averina (Oroszország) 23.350
Labda. 1. Dina Averina (Oroszország) 23.500, 2. Arina Averina (Oroszország) 23.050, 3. Linoj Asram (Izrael) 22.400

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik