Rg: a világsztár álmos macska, Vass Dóra 4., 5. és 6. volt

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2016.02.08. 10:47
null
Melityina Sztanjuta bemelegítésnél „álmos macska”… (Fotó: Instagram/Melityina Sztanjuta/Pawel S.)
Több mint négyszáz ritmikus gimnasztikázó vett részt a hétvégi, XII. Grácia Fair Kupán, mely egyben az olimpiai év európai versenyszezonjának egyik nyitó eseménye is volt – nem véletlen, hogy a Rióra pályázók közül többen is eljöttek a pestszentimrei Sportkastélyba. Az olimpiai kvalifikációs tesztversenyre készülő Vass Dóra egy negyedik, három ötödik és egy hatodik hellyel zárta első 2016-os versenyét. A Grácia-kupa legeredményesebbje a két-két aranyéremmel záró orosz Marija Pavlova és Liana Szemjonova lett –a sportág első számú hatalmának sztárjai még vagy pihentek, vagy Kazanyban szerepeltek a hétvégén, de a „harmadik vonal” sem gyenge, sőt! Az orosz tarolást a bolgár Katrin Taszeva akadályozta meg, aki karikával bizonyult a legjobbnak.

A legnagyobb sztár, a 2015-ös világbajnokságon három érmet nyerő, világranglista-negyedik fehérorosz Melityina Sztanjuta versenyen kívül mutatta be új gyakorlatait, sérülése miatt ugyanis leépített, ugrássorok nélküli bemutatókkal dolgozott, semmit sem kockáztatott. Szórakoztatni így is szórakoztatta a közönséget – nemcsak gyakorlataival, hanem egy gyönyörű, ámde nagyon álmos macskára emlékeztető bemelegítésével is. Valódi mozdulatművészetet mutatott be, bár kicsit félő volt, hogy elalszik közben...

Sztanjuta a tavalyi vb-n biztosította olimpiai helyét (ugyan nem névre szól a kvótája, de éremesélyesként őt biztosan nevezik a fehéroroszok), viszont versenyzők sora készül az áprilisi, riói tesztversenyre, ahol elkelnek a fennmaradó ötkarikás helyek. Vass Dórának is ez az első 2016-os célja – a magyar bajnoknő egy negyedik, három ötödik és egy hatodik hellyel fejezte be a Grácia Kupát, igaz, a sorsolástól „elállt a lélegzete”: a karikafinálét ő zárta, a közvetlen ezután következő labdadöntőt pedig ő nyitotta, így a kettő között volt vagy négy perc „pihenője”. Mondhatni, még a fülén vette a levegőt, amikor újra szólították.

A magyar tornász közvetlen riválisai közül a négy érmet szerző román Ana Luiza Filiorianu elégedett lehet teljesítményével, nem úgy, mint a kazah Szabina Asirbajeva – a 2015-ös vb egyik nagy felfedezettje nem állt nyerésre a szerekkel folytatott „harcban” a hétvégén. Ideje persze még van javítani az előolimpiáig neki és társainak is. Az látszik, hogy a kvalifikációs tesztversenyre készülők alig változtatnak a gyakorlataikon, nem kockáztatnak ezzel – április 22-én már csúcsformában kell versenyezniük, az pedig nehéz lenne teljesen új bemutatókkal.

Folytatás a hétvégén az észtországi Tartuban, majd február végén előbb Moszkvában elkezdődik a GP-, Espoóban pedig a világkupa-sorozat is.

…a versenyszőnyegen világklasszis díva (Fotó: AFP)
…a versenyszőnyegen világklasszis díva (Fotó: AFP)

XII. RITMIKUS GIMNASZTIKA GRÁCIA FAIR-KUPA
FELNŐTTEK
Egyéni összetett. 1. Marija Pavlova (Oroszország) 69.440
, 2. Ana Luiza Filiorianu (Románia) 68.000, 3. Szofija Frankovszkaja (Oroszország) és Liana Szemjonova (Oroszország) 67.950, 5. Vass Dóra (Magyarország) 66.700, 6. Anna Afukszenidi (Kazahsztán) és Katrin Taszeva (Bulgária) 66.650
Karika. 1. Taszeva 17.300, 2. Filiorianu 16.950, 3. Afukszenidi 16.700, 4. Vass Dóra 16.500
Labda. 1. Szemjonova 18.100, 2. Taszeva 17.700, 3. Jelena Bolotyina (Fehéroroszország) 17.300, ...5. Vass Dóra 16.600
Buzogány. 1. Szemjonova 17.950, 2. Hanna Bazsko (Fehéororszország) 17.550, 3. Filiorianu 17.450, ...5. Vass Dóra 17.050
Szalag. 1. Pavlova 17.800, 2. Bazsko 17.500, 3. Filiorianu 17.050, ...6. Vass Dóra 16.200

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik