Parasport: az IPC elnöke is megemlékezett Fejes Andrásról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.23. 15:54
Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke is megemlékezett a múlt héten 73 éves korában elhunyt Fejes Andrásról, Magyarország első paralimpiai érmeséről, a hazai paralimpiai mozgalom meghatározó alakjáról.    

„Fejes András a paralimpiai mozgalom igaz barátja volt, a Magyar Paralimpiai Bizottság talizmánja” –idézte a brazil sportdiplomatát az insidethegames.biz portál.

„Kétszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok para-asztaliteniszezőként otthagyta kézlenyomatát a parasport világán, hazájának ő volt az első paralimpiia érmese”– tette hozzá Andrew Parsons.

Fejes András klinikai szakpszichológusi munkájáról szólva az IPC elnöke úgy fogalmazott: a sport világán kívül is hiányzik majd, miután arra törekedett, hogy elősegítse a fogyatékossággal élő emberek pszichológiai nehézségeinek kollektív megértését.

„A parasportért végzett munkája és elkötelezettsége igazolása volt elszántságának, szenvedélyének és bátorságának”– mondta Andrew Parsons.

Fejes András 1972-ben, Heidelbergben atlétaként szerezte meg az első magyar paralimpiai érmet: a 60 méteres kerekesszékes versenyen harmadik lett.

Tizenhét évesen egy baleset miatt kényszerült kerekesszékbe, majd ausztriai rehabilitációja során ismerkedett meg a mozgássérültek sportjával, ennek hatására kezdett el versenyezni. Eredményeinek köszönhetően 1970-re már a világ legjobb parasportolói között tartották számon.

Részt vett a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Club megalakításában, amely sokáig az egyetlen egyesület volt, ahol a fogyatékkal élők szervezett keretek között sportolhattak.

Az aktív sportélet mellett summa cum laude elismeréssel végezte el az ELTE pszichológia szakát, 1978-ban pedig kandidátusi fokozatot szerzett. Szakmai tevékenysége elsősorban a testi sérült emberek összetett lélektani nehézségeinek feltérképezésére és csökkentésére, a társadalmi beilleszkedés problémájára irányult. E témákban magyar, német, orosz, angol, román és dán nyelven nyolc könyve, és több mint 200 szakközleménye, referátuma jelent meg.

Publikációi mellett a sportdiplomáciában is tevékenykedett, tíz éven át volt az ENSZ képviselettel is rendelkező Nemzetközi Rokkantszövetség (FIMITIC) elnökségi tagja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik