NS-klub: Lőrincz Tamás mindig önmagát szerette volna adni

Vágólapra másolva!
2023.02.02. 11:49
null
Lőrincz Tamás olimpiai bajnokként látogatott a Nemzeti Sport szerkesztőségébe (Fotó: Földi Imre)
Címkék
2006 áprilisának végén az ifjú, mindössze 19 éves Lőrincz Tamás teljesítményére az egész ország felkapta a fejét, hiszen élete első felnőtt-világversenyén klasszisokat legyőzve Európa-bajnok lett Moszkvában – a Nemzeti Sportban ez idő tájt találkozhattunk először a nevével.

A világraszóló sikerről természetesen mi is beszámoltunk, de Lőrincz Tamás bevallása szerint erre nem emlékszik. Arra annál inkább, hogy nem sokkal később interjút készítettek vele, ugyanakkor nem dereng neki, mit is mondott.

„Valaki nemrégiben elküldte a cikket, de az igazat megvallva egy szóra sem emlékszem belőle. Kétlem, hogy megmásították volna a mondataimat, a leírtak abszolút visszaadták a stílusomat. Nagyon jó volt újraolvasni, hogy akkoriban miként gondolkoztam. A médiamegjelenésre sohasem gondoltam prioritásként, persze büszke voltam rá, hogy a Nemzeti Sportban írnak rólam. Nem készültem az interjúkra, ezt utólag bánom, az élsportolóknak szerintem foglalkozniuk kellene a kommunikációval. Tulajdonképpen mindig magamat szerettem volna adni, nem kaptam ahhoz segítséget, mit szabad mondanom és mit nem. Hozzáteszem, hellyel-közzel rendben találom a régi nyilatkozataimat”      – magyarázta az azóta olimpiai és világbajnok, valamint négyszeres Eb-győztes legenda, aki napjainkban a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai igazgatójaként tevékenykedik.

Lőrincz Tamás a Nemzeti Sportban, 2006. május 7-én.

– Ha még jobban szétnézünk a Müller Ferdinánd-teremben, itt van ez a csinos, szőke lány, akiről azt hallottam, az ön menyasszonya – említette meg a szerző, Ch. Gáll András.
– Egyelőre maradjunk annyiban, hogy Szabó Emese a barátnőm... Ő kiskunfélegyházi, én ceglédi vagyok, kicsit komplikált a kapcsolat, ráadásul ötödik éve Zuglóban lakom, egy diákszálláson. Én az egri Eszterházy Károly Tanítóképző Főiskolára járok, ő Nyíregyházára. Igazából csak a hétvégéket tudjuk együtt tölteni – felelte Lőrincz Tamás.

A kapcsolatról csak annyit, hogy Szabó Emese azóta Lőrincz Tamás felesége lett, s két gyerekük született. A klasszis a tokiói olimpián ért fel a csúcsra, a kínkeserves küzdelemben az iráni Mohammadali Geraej ellen megnyert elődöntő után így nyilatkozott:

 „Lehet, hogy közhelyes, de igaz: minden mérkőzésen úgy mentem fel a szőnyegre, hogy előttem lebegett a feleségem, Szabó Emese és a két gyönyörű gyerekem képe. Négy éve hagyom őket otthon a folyamatos edzőtáborok miatt, értük küzdöttem!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik