Karate: Tadissi Martial hajszállal maradt le az olimpiáról

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.06.11. 21:34
null
Tadissi Martial közel került a kvótához (Fotó: Máté Krisztián/Ripost)
A legeredményesebb magyar karatésok közé tartozó Tadissi Martial bejutott a legjobb négy közé küzdelmi kategóriájában a párizsi olimpiai kvalifikációs torna pénteki nyitónapján, de a végjátékban negyedikként zárt, így nem jutott ki az ötkarikás játékokra.

Az ötkarikás játékokon Tokióban bemutatkozó sportág utolsó kvótaszerző viadalán az UTE 67 kilogrammos, 29 éves versenyzője – a honi szövetség Facebook-oldalának beszámolója szerint – öt győzelmet aratva harcolta ki a továbblépést az esti négyes döntőbe. A világbajnoki ezüstérmes, négyszeres Európa-bajnoki bronzérmes magyar karatéka és három riválisa a fináléban körmérkőzést vív egymással, és közülük hárman lehetnek ott a tokiói olimpián.

A körmérkőzések során az UTE sportolója először alulmaradt a jordán Almasatfa ellen, majd pont nélküli döntetlenre végzett az elődöntőben egyszer már simán legyőzött azeri Farzalijevvel. A mindent eldöntő utolsó csatában a török Samdan is nyert Tadissi ellen, aki ezzel a négyes utolsó helyén végzett, és így lecsúszott az ötkarikás részvételről.

„Igazából megtettem mindent, amit lehet. Sajnálom, hogy a négyből a háromba már nem sikerült bejutnom. A selejtezők során jól éreztem magam, de úgy látszik, hogy ezt a körmérkőzéses lebonyolítást még szoknom kell” – mondta a versenyt követően Tadissi Martial.

 

A 96 ország csaknem félezer versenyzőjét felvonultató franciaországi kvalifikáció magyar indulói közül még ketten léptek tatamira pénteken: női formagyakorlatban Sterck Laura a 27. lett, míg női küzdelemben az 55 kilósok között Molnár Réka az első fordulós meccsén szoros csatában alulmaradt fehérorosz ellenfelével szemben.

Legfrissebb hírek

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Magyarország ad otthont a 2029-es godzsu-kaj karate-világbajnokságnak

Egyéb egyéni
2025.08.22. 13:11

Karate: tizedszer lett magyar bajnok Hárspataki Gábor

Egyéb egyéni
2025.05.25. 12:49

Karate: négy magyar fiatal is tatamira lép a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 15:34

Karate: három érem a spanyolországi ifjúsági világkupán

Utánpótlássport
2025.04.07. 15:48

Mestermunka: Büchler Zsolt: Tanulás és tapasztalat

Utánpótlássport
2025.03.07. 18:11

Karate: Eb-érem nélkül végeztek a mieink Lengyelországban

Utánpótlássport
2025.02.09. 17:15

Karate: megalapozott éremremények az utánpótlás Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2025.02.06. 15:46
Ezek is érdekelhetik