Karate: magyar érmek Ausztriából

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.02.22. 13:04
null
Nagy Botond (Fotó: Magyar Karate Szövetség)
Címkék
Három, a tokiói olimpiai részvételre egyformán eséllyel pályázó magyar karatés is dobogón végzett a hétvégi ausztriai nemzetközi versenyen, amely a koronavírus-járvány miatt csaknem egy év szünet után az első jelentős nemzetközi megméretésük volt a japán gyökerű küzdősport legjobbjainak – írja az MTI.

 

A hazai szövetség beszámolója szerint Nagy Botond formagyakorlatban lett első a tíz nemzet képviselőit felvonultató mezőnyben, míg a világbajnoki ezüst- és többszörös Eb-érmes Tadissi Martial a férfiak 67 kilós súlycsoportjában, küzdelemben szerzett aranyat úgy, hogy mind a hat mérkőzését megnyerte.

Klubtársuk, a szintén az UTE-ben karatézó Molnár Dániel ugyancsak hat mérkőzést végigküzdve zárt másodikként a nehézsúlyúak kategóriájában, ahol öt győzelem után végzett döntetlenre az aktuális világbajnok és világranglista-vezető német Jonathan Hornéval.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik