Karate: az európai szövetség elvette a jövő évi Eb-t Oroszországtól

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.04. 11:01
Az Európai Karateszövetség (EKF) megfosztotta az Ukrajnában háborút folytató Oroszországot a 2023-as kontinensbajnokság rendezési jogától – írja az MTI.

Döntését honlapján hozta nyilvánosságra az EKF, miután a szervezet végrehajtó bizottsága rendkívüli ülést tartott és a videokonferenciás rendezvényen megszavazta, hogy elveszi a jövő évi Eb-t Moszkvától.

„A jelenlegi áldatlan körülmények között mélységes aggodalmunkat és együttérzésünket kívánjuk kifejezni mindazokkal, akiket ez a válság sújt. Reméljük, hogy hamarosan megoldás születik a konfliktusra, és az élet visszatérhet a régi kerékvágásba” – idézte a honlap Antonio Espinóst, az EKF első emberét, aki elnöke a karatésok világszövetségének is.

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlásának megfelelve felfüggesztette az összes orosz és fehérorosz sportoló, tisztségviselő és más hivatalos személy részvételét bármely nemzetközi vagy kontinentális eseményen.

Az IWF a honlapján közzétett dokumentumban azt is rögzítette, hogy az Ukrajnában háborút folytató Oroszországban és az országot az invázióban támogató Fehéroroszországban nem szerveznek sportági versenyeket.

Egyúttal a világszövetség támogatásáról biztosította az ukrán súlyemelőket, s leszögezte: elkötelezett minden további szükséges humanitárius segítségnyújtás mellett.

Oroszország legjobb sakkozói nyílt levélben fordultak Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, hogy állítsa le az ukrajnai háborút.

A championat.com oldalon közzétett, és a sportági világszövetség, a FIDE Twitter-oldalán is megjelent dokumentumot 32-en írták alá, köztük az első számú orosz férfisakkozó, a tavaly világbajnoki döntőt vívott Jan Nyepomnyascsij és a gyorssakk női világbajnoka, Alekszandra Kosztyenyuk.

A levélben többek között ez áll: „Ellenezzük a katonai akciókat Ukrajna területén, mielőbbi tűzszünetet és a konfliktus békés megoldását kérjük párbeszéd és diplomáciai tárgyalások útján. Elviselhetetlenül fájdalmas látni azt a katasztrófát, amely napjainkban népeinket éri.”

Az aláírók állásfoglalása szerint „most az emberek élete, alapvető jogai és szabadsága, az emberi méltóság, országaink jelene és jövője a tét.”

„Osztozunk a fájdalomban ukrán kollégáinkkal, és békére szólítunk fel. Mi a békéért vagyunk. Állítsd meg a háborút!” – áll az orosz sakkozók Putyinhoz intézett nyílt levelében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik