Interjú Marco Rossival; száz éve költözött a Megyeri útra az Újpest

S. T. J.S. T. J.
2022.09.18. 23:22
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

• Marco Rossival készítettünk interjút a futballválogatott közelgő két Nemzetek Ligája-mérkőzése kapcsán. Az olasz szakember többek között arról is beszélt, hogy jó volt kicsit kikapcsolódni a nyáron, ám idővel már azon is gondolkodnia kellett, kivel pótolja a hiányzókat. Sallai Roland és Nagy Zsolt személyében ugyanis két olyan labdarúgóval nem számolhat Németország és Olaszország ellen, akik a Nemzetek Ligájában eddigi elért hét gólunkból összesen négyet szereztek. A szövetségi kapitány szerint ez nem a legjobb előjel. A kérdésre, kik játszanak a helyükön, diplomatikusan ennyit felelt: pénteken Lipcsében kiderül...

• A Szent Benedek Röplabda Akadémiát hét éve alapították, az elmúlt idényben pedig bajnoki és kupaérmet nyert. Komáromi Móric, a klub elnöke lapunknak elmondta: szeretné, ha tíz év múlva a hazai érmek mellett már a nemzetközi porondon is letennék a névjegyüket. A klub fenntartója és tulajdonosa a Pannonhalmi Főapátság, az elnök is ott dolgozott marketing- és projektvezetőként. A várossal és a Magyar Röplabdaszövetséggel együttműködve határozták el, hogy beindítják a helyi sportéletet. A sikerekben főszerepük volt az olyan remek szakembereknek is, mint a Békéscsabát korábban két magyar bajnoki címhez vezető Kormos Mihály és az előző idényben a Veszprémmel az NB II-t megnyerő Fésüs Irén.

• Az Újpesti Torna Egyesület jól kihasznált sporttelepet és futballpályát tartott fenn az újpesti lakosság kedvelt pihenőkörnyezetében, a Népszigeten, ám költözésre kényszerítették a körülmények. A Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság már 1917-ben megvásárolta a népszigeti sporttelepet, hogy a hatalmas területen hajógyárat építsen. Nem volt mit tenni, a város egyetlen, a Megyeri úton elterülő telkét engedte át a klubnak, hogy azon építse fel az új pályáját. Az átadásra száz éve, 1922. szeptember 17-én kerítettek sort, avatómeccsnek pedig elképzelni sem lehetett volna méltóbbat, mint egy UTE–FTC csatát.

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
6 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
2026.07.23. 23:25

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
2026.07.22. 22:48

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
2026.07.21. 23:01

Joan Carrillo értékelte a spanyol vb-győzelmet; az ETO FC a Kl-ben folytatja az európai kupaszereplését

E-újság
2026.07.20. 23:33

Sallai Roland még gyűjteni akar a bajnoki trófeákból; Kásás Tamás néha azért nosztalgiázik

E-újság
2026.07.20. 00:50

Jön a spanyol–argentin labdarúgó-vb-döntő; Jerzy Dudek exkluzív interjút adott lapunknak

E-újság
2026.07.18. 23:58

Luis de la Fuente: A futball az értékek iskolája; Lionel Scaloninak a mesterét kell legyőznie a vb-aranyért

E-újság
2026.07.17. 23:35