Íjászat: a földrengés miatt hat nappal később kezdődik az Eb

2023.02.08. 14:32
null
Hat nappal elhalasztják az íjászok Európa-bajnokságát (Fotó: Getty Images)
A Törökországot és Szíriát sújtó földrengés miatt hat nappal elhalasztották az íjászok fedett pályás Európa-bajnokságának rajtját.

 

A kontinensviadalt február 19. és 24. között rendezik meg a törökországi Samsunban– adta hírül a sportág európai szövetsége. Ugyanakkor a Nemzetközi Iskolasport Szövetség (ISF) a több ezer áldozatot követelő földmozgások után úgy döntött, hogy lemondja a 2023-as téli Gymnasiadét. A 16-18 éves diákok korosztályos világversenyét február 11. és 19. között Erzurum török városban bonyolították volna le.

A természeti csapásban a legfrissebb adatok szerint több mint 8500-an hunytak el, köztük több sportoló is. A Nemzetközi Birkózószövetség értesülései szerint hét hazai birkózó halt meg és többen eltűntek Kahramanmarasban, ahol U20-as szabadfogású nemzetközi tornát rendeztek. A versenyen résztvevő francia, koszovói és üzbég válogatott tagjai megmenekültek és már biztonságos zónába szállították őket– számolt be róla honlapján az UWW.

A Gaziantep Merinos élvonalbeli női röplabdacsapatának játékosa, Betül Coban Cakir és férje sem élte túl a természeti csapást. A török női kosárlabda-válogatott tagja, Nilay Aydogan és további legalább 15 sportoló ragadt a törmelékek alatt Malatya tartományban.

A török élvonalban szereplő Atakas Hatayspor, a Gaziantep FK és a másodosztályban érdekelt Malatyaspor labdarúgócsapatok játékosai közül többen meghaltak vagy eltűntek. Christian Atsut, a Hatayspor ghánai válogatott futballistáját sikerült kimenteni a romok alól, de a klub sportigazgatóját még 60 órával a katasztrófa után sem találták meg, míg Ahmet Eyüp Türkaslan, a Malatyaspor kapusa életét vesztette.

Törökországban a sporteseményeket, bajnokságokat felfüggesztették, így az első osztályú labdarúgó-bajnokságot is. A futballidényt a tervek szerint február 17-től folytatják.

Legfrissebb hírek

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
2026.06.28. 17:34

Montella: Nem kell 24 évet várni az újabb török vb-részvételre

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:45

Törökország továbbra is hibátlan a házigazdák ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:51

Megdőlt a vb-gólrekord, Törökország hajrában szerzett góllal, az amerikaiak elleni győzelemmel búcsúzott

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:03

Az eddig gól nélküli törökök háromszor is betaláltak az amerikaiaknak – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:17

Indul a Törökország–Egyesült Államok és a Paraguay–Ausztrália mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:01

Vb 2026: a török szövetség elnöke kiállt a kapitány mellett

Foci vb 2026
2026.06.22. 12:44

Így vette át a meccs embere díjat a paraguayi gólszerző

Foci vb 2026
2026.06.20. 10:40
Ezek is érdekelhetik