BALLAI ATTILA
BALLAI ATTILA
2022.07.31 23:24

Harminc év, harminc érem – Ballai Attila publicisztikája

 

Minden idők legjobb olimpiája – az 1996-os atlantai játékok szervezőbizottságának elnöke, Billy Payne hiába győzködte, kérlelte Juan Antonio Samaranchot, a NOB elnökét, hogy a záróünnepségen e szavakkal méltassa a mögöttük hagyott tizenhat napot, a katalán sportdiplomata nem állt kötélnek. Hogyan is tehette volna, amikor négy évvel korábban, 1992-ben éppen szülővárosa, Barcelona szerezte meg e nem hivatalos, ám sokszorosan megszolgált címet?

 
Harmincéves a barcelonai csoda – 1992 örökre etalonná vált

Harminc esztendeje zajlott a sporttörténelem legfelhőtlenebb, a jövőt illetően a legtöbb – sajnos be nem váltott – reménnyel kecsegtető olimpiája, és a kerek évforduló nekünk, magyaroknak különösen sok, kedves okot ad a múltidézésre. Jelesül 11 bajnoki címet – a Helsinki 16 után holtversenyben Szöullal a legtöbbet – és a számmisztika jegyében éppen harminc érmet. Ám ha felállítanánk egy képletet, amely tartalmazná a résztvevő országok, a versenyek, akár még a napsütéses órák számát is, valamint a konkurencia minőségét, a hazai, a helyi és a nemzetközi közhangulatot, közvélekedést, a hírközlés, az informatika fejlettségi szintjéből is eredő általános népszerűséget, azt hiszem, 1992-t magyar szemszögből is tekinthetjük minden idők legjobb olimpiájának.

Kezdjük a minket akkor körülvevő, rohamosan változó, rózsaszínű világgal! A Szovjetunió romjain épülgető utódok „Független Államok Közössége” néven és formációban indultak Barcelonában, azt a bizakodást táplálva, hogy ténylegesen függetlenként, saját akaratukból és érdekükből alkothatnak majd közösséget, és a hajdani szovjet himnusz cinikus és arcátlanul hazug kezdő sora, a „szövetségbe forrt szabad köztársaságok” még a végén valósággá válik. A szervetlen egység tehát szétesett, a szerves, de addig mesterségesen kettéválasztott pedig megvalósult – az új Németország saját 80 millió polgárának és a világnak is sokkal többet ígért, mint ami mára lett belőle. A „nyugatnémet” rockbanda, a Scorpions a szocialista blokk szétmállásától megihletve írta meg a „Wind of Change”, azaz a „Változás szele” című fohászát, amely az 1990-es évtized elején e sorokkal süvített végig Európán: „Gondoltátok volna valaha, hogy olyan közel kerülhetünk egymáshoz, mint a testvérek? A jövő itt van a levegőben, mindenütt érezhetjük, idefújja a változás szele.” Francis Fukuyama amerikai politológus friss tanulmánya, „A történelem vége és az utolsó ember” 1992-ben jelent meg könyvalakban, nem kevesebbet állítva, mint hogy örökre vége a hidegháborúnak, a nyugati liberális demokrácia meghozza az üdvösséget a Föld minden népének. Sajnálatos és súlyos tévedésnek bizonyult e tézis, ám ekkor még hittünk benne. Egy teljes olimpiász múltán, 1996-ban adták ki Samuel P. Huntington „A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása” című művét – aminek jövendölése viszont fájdalmasan pontosan beteljesült. De Barcelonában még magát a sportot és a jövőt ünnepelte az emberiség; sohasem látott számú, 169 nemzet sportolói álltak rajthoz, több mint kétszer annyian, mint 1980-ban Moszkvában. Nem volt kit, mit gyűlölni, kirekeszteni, bojkottálni, nem kellett aranykalitkában szállítani a sportolókat, mert senkiben fel sem vetődött a károkozás szándéka, az óvatlan – hiszen nem is kellett óvakodni – turista anélkül andaloghatott végig sötétedés után is a Ramblán vagy akár eggyel beljebb a sűrűben, a Ravalon, hogy kitépték volna a táskát a kezéből, vagy kést szorítottak volna a torkának, a férfiak büszkék voltak arra, hogy férfiak, a nők arra, hogy nők, ezért magától értetődően saját nemük versenyeiben akartak győzni – és így tovább.

A magyar küldöttség mégis bizonytalanságokkal teli vágott neki Barcelonának. A kételyek azonban nem a külső környezetnek, hanem annak szóltak, hogy a diktatúra időszakának utolsó olimpiája, Szöul fényesre sikerült, és a rendszerváltás gyermekbetegségeit még nyögő sportéletünk nem feltétlenül tűnt esélyesnek a méltó szereplésre az első „szabad” játékokon. Aztán az 1988-assal megegyező számú arany és héttel több érem lett a mérleg. Ma harminc esztendeje, 1992. augusztus 1-jén például e szalagcímmel jelent meg a Nemzeti Sport: Egerszegi+Darnyi=5. Csak úszásban öt arany, és mind papírforma! A teljes, ellentmondásos képhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy a tündökletes múltú és jelenű sportág és e bálványok szövetségének elnöke 1992-ben bizonyos Zemplényi György nemzetközi szélhámos lehetett, akinek 500 millió forintos – akkoriban földi léptékkel felfoghatatlan – adóssághalmaza miatt az egész élete „uszoda” volt, Barcelonából nem is tért haza, csak négy év múltán, amikor feladta magát.

Azért inkább a szépre emlékezve, női kajak négyesben végre, az NDK-s „tenyészet” megszűnésével legyőztük a németeket, kard egyéniben Szabó Bence révén 1964 után sikerült visszahódítani az elsőséget, de ellenpontként akadt egészen előzmény nélküli, meglepetésaranyunk is. Olyannyira, hogy annak egyik, amúgy valóban kiváló kollégánk is áldozatául esett. Internet, mobiltelefon, egyéb efféle hívság még nem lévén magára hagyatva végigrohanta a napot, este a jól végzett munka megnyugtató tévhitében végre leroskadt szállodai szobájában a fotelba, kibontott egy sört, bekapcsolta a tévét, ahol azt látta, hogy egy ismeretlen alak piros-fehér-zöldben feszít a dobogó tetején, és szól a Himnuszunk. Biztosan valami film – nyugtatta meg magát, de gyorsan kiderült, hogy nem az. Hanem Kovács Antal, a magyar dzsudó első olimpiai bajnoka. Repka Attila ősereje, megingathatatlansága, Farkas Péter vagánysága, Ónodi Henrietta bája mind-mind dicsőségtablónkat gazdagította, miközben olyan őrületesen kínos fejre állásunk nem is volt. Igaz, pólóban, rögtön az első fordulóban, 7–7-nél, az utolsó akciónál ziccert rontottunk az olaszok ellen, akik ha kikapnak, minden bizonnyal ki is esnek a felsőházból – így viszont olimpiai bajnokok lettek, míg a mieink hatodikok. De ez a bosszúság annyi öröm és beteljesülés mellé még elfért.

A Pesti Hírlap – a rendszerváltás utáni első, makulátlan előéletű, szeretetre méltóan kissé naiv napilap, amelyet az 1994-ben hatalomra került régi-új kurzus gyakorlatilag azonnal ellehetetlenített, mégsem olvasni erről hetente keserű és vádló visszaemlékezéseket – a barcelonai játékok zárása után, 1992. augusztus 10-én így összegezte gondolatainkat vagy inkább érzéseinket: „Négy évvel ezelőtt, Szöulban ugyanennyiszer játszották a magyar himnuszt, akkor ez a teljesítmény szinte utánozhatatlannak tűnt. Úszóink, birkózóink, cselgáncsozóink, tornászaink, vívóink, kajakosaink Barcelonában megismételték a csodát. A nemzetek pontversenyében jobbára kontinensnyi országok előzték meg a mieinket. Többen írták-mondták a közelmúltban, hogy az olimpia vízválasztó lesz a magyar sport jövője szempontjából. Barcelona után nem lehet bizonytalan ez a jövő. Nemcsak presztízs-, de kemény gazdasági okokból sem, hiszen a sportnál, a sportolóknál pillanatnyilag kevés a jobb, hitelesebb reklámhordozó. Részben azért, mert a sok zajos mellett egy csendes sikert is elértünk: a dopping elleni harcnak Barcelonában egyetlen magyar sportoló sem esett áldozatául.”

Mondani sem kell, a világ 1992 óta mennyit és milyen irányban változott. Összefacsarodik a szívem, ha a Scorpions fent említett dalában azt hallom, amint az augusztusi éjszakában, a Moszkva folyó partján, a Gorkij Park felé haladva arról ábrándoznak a fiúk, hogy végleg lelépnek a színről a katonák. Persze kétségtelen vigasz és támasz, hogy ebben az egyre fenyegetőbb hullámverésben a sport és Magyarország megmaradt a normalitás szigetének. Más kérdés és aggasztó ugyanakkor, hogy mind a sport, mind hazánk menthetetlenül e világ része.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2022.08.12 13:58:07

Egyéb egyéni D. Á.

A háromnapos budapesti versenyen összesen 48-an mérkőznek meg. (x)

2022.08.11 16:04:14

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

Hans-Erhard Lessing nagyot markol s olyan sokat fog, hogy a könyvismertetés nem lehet teljes.

2022.08.10 23:50:21

Egyéb egyéni POZSONYI SZILÁRD

Evezésben a cél a minél több párizsi kvóta • Kerékpárban Dina és Peák aszfalton, Szalontay pályán repeszthet.

2022.08.10 12:40:22

Egyéb egyéni CSILLAG PÉTER

„Én is Farkas vagyok, te is Farkas vagy, ne hozzunk egymásra szégyent!”