Képes Sport
MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2022.05.26 15:56 Frissítve: 2022.05.26 18:19

Hallottátok? Nyertek Paliék! – amikor az egész Astoria egy olimpiai bajnokról beszélt

Csodálatos esztendő: 1968. Olimpiai bajnok a magyar párbajtőrcsapat, soraiban Schmitt Pállal. Ez már az aranycsapat, hősünk mellett Fenyvesi Csabával, Kulcsár Győzővel, Nemere Zoltánnal, B. Nagy Pállal. Biztos csapattag lesz, ám nincs könnyű dolga.

A Mexikóvárosban győztes párbajtőrcsapat (balról): Schmitt Pál, Fenyvesi Csaba, Nemere Zoltán, Kulcsár Győző és B. Nagy Pál (Fotó: MTI)


Csapatban érte el kimagasló sikereit, lett olimpiai és világbajnok Schmitt Pál, ám a hatvanas évek végén olyan erős volt a hazai mezőny, hogy egyéni sikerek nélkül nem lehetett senki csapattag. Schmitt például 1967 után 1968-ban, tehát az olimpia évében is magyar bajnok lett, a Népsport szerint      „lélegzetelállító újravívás után”. Nemere Zoltán volt az ellenfele a ráadásban, Schmitt 3:0 és 4:0 után 5:2-re győzte le. A tudósítás alapján „ezer veszélyen át harcolta ki újabb bajnokságát”, miközben „a természetes akadályokon kívül, néhány mesterséges buktatót is ki kellett kerülnie, erősen »aknásított« terepen kellett épségben célba érnie” – a megfogalmazás sejteti, hogy valami volt a háttérben…

 
1. rész: Gerely után párbajtőr, disszidálás helyett eltiltás – az ifjú Schmitt Pál kalandjai

Nem több, nem kevesebb, mint hogy ki akarták pörgetni a csapatból, a többiek – főként Nemere – azt szerették volna, hogy Balczó András az öttusa mellett velük vívjon párbajtőrben. Az ok? Schmitt így beszélt Kő Andrásnak, a róla szóló portrékönyv szerzőjének: „Állítólag én azt terjesztettem Nemeréről, hogy lop. Erről szó sem volt, de ő készpénznek vette, sohasem kérdezett vissza. Két és fél évig nem asszóztak velem a többiek. De asszózott más!”

Az esetet nem a kívülállónak kell megítélnie, legfeljebb szomorú lehet, hogy a két klasszis sohasem beszélte meg a történteket. Ha később találkoztak, az etikett normái szerint köszöntötték egymást, („Hogy vagy…?”), és ennyi. Amikor Nemere 1971-ben disszidált, Németországban (akkor: NSZK) telepedett le, Schmitt segítsége is kellett, hogy megkapja itthonról a fogorvosi diplomáját, egy budapesti versenyen beszélte meg a német vívók egyikével, mi a teendő. Lebukott, kihallgatták a Gyorskocsi utcában, de más következménye nem volt az esetnek.

A tartása mutatja, hogy elfáradt, a mosolya, hogy győzött (fotó: MTI)

Mindenesetre – visszatérve az 1968-as bajnoksághoz – abban igaza volt a Népsportnak, hogy „mindez azonban csak a verseny »mellékcsatározásaihoz« tartozik. A páston vívni kell, és Schmitt nagyszerűen vívott, kitűnően versenyzett, megérdemelten nyerte meg a bajnokságot.”

Az olimpia előtt bemutatták a mexikói játékokon induló magyarokat, Schmittnél kiemelték, hogy kiváló fizikai adottságai sok nehézségen átsegítették, „ma azonban már technikai képzettsége vetekszik atlétikus adottságaival. Többször volt hazai ranglistavezető, nyert magyar bajnokságot. (…) A szakemberek szerint támadóbb harcmodort kellene választania.”

Meglehet, de taktika is van a világon. Az olimpián, a Szovjetunió elleni csapatdöntőben övé volt az első asszó, s a nagy csetepatéra számító mexikói nézők megdöbbenve látták, hogy Schmitt és Joszip Vityebszkij pengéje egyszer sem találkozik egymással. Aztán azt is láthatták, hogy támadni is tud, Alekszej Nyikancsikovot látványos asszóban győzte le, a csapat pedig megnyerte az olimpiát.

„Mindig jól eleget tesz kötelességének” – mondta róla főnöke az Astoriában (Fotó: MTI)


„Hallottátok? Nyertek Paliék!”
 – így köszöntek egymásnak másnap reggel az Astoria szálló dolgozói, örülve, hogy az étterem helyettes vezetője aranyérmes lett az olimpián. „Pali rendkívül lelkes és felelősségteljes szakember. Értékes idegenforgalmi munkát végez. Négy éve dolgozunk együtt és mondhatom, mindig jól eleget tesz kötelességének” – mondta róla Gróf Emil, a szálloda igazgatója.

A következő esztendő, 1969 bravúrja, hogy áprilisban kétszer egymás után megnyerte a válogatót, ami esetünkben azért különleges, mert a két versenyt két egymást követő napon rendezték meg. „Nagy tettet hajtott végre: párbajtőrben ritkán fordul elő, hogy két napon belül két versenyen ugyanaz a versenyző szerezze meg a győzelmet. Neki sikerült!” – hangzott az értékelés. Nyáron Minszkben, a szocialista országok versenyén párbajtőrben csak ő jutott be a hatos döntőbe a szovjet „háziversenyen”, amelyen a korábban már legyőzött Grigorij Krissz ellen a bolgár zsűrielnök mindent megtett, hogy ne nyerjen ismét – sikerrel.

A NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

Az eset kedvét szegte, de a lendületét nem törte meg. Olyannyira, hogy 1970 áprilisában „Útban a Világkupa felé” címmel írhatott róla a Népsport. Milánóban 3., Párizsban 1., Heidenheimben 2. lett, s ezzel vezette a rangsort (s aztán az élen végzett). „Minden igazán jó párbajtőrvívónak előbb-utóbb van egy nagy éve, amikor minden sikerül neki” – vélte az 1964-ben Tokióban olimpiai bajnok Bárány Árpád, Schmitt pedig így látta: „Az egészben a legérdekesebb, hogy voltam már sokkal jobb formában is, mint az idén. (…) Sok sérüléssel bajlódom, fáradt is voltam.”

A rejtély kulcsa az lehetett, hogy megnyugodott, amiben talán szerepe volt annak is, hogy a Nemere-féle viszály már nem volt téma. De idézzük őt: „Az már a múlté, jó barátok vagyunk. De gondoltam már arra, ha majd egyszer abbahagyom a vívást, fehér asztal mellett megköszönöm a fiúknak azt a keménységet. Akkor kínos volt és dühítő. De egészen biztos, hogy használt, akaratlanul is jót tettek vele. Egyedül voltam, egyedül kellett verekednem, megkeményített. És végeredményben a páston is mindig egyedül van az ember.”

1970-ben Ankarában világbajnok lett a csapat, tizenegy év után ismét. A lengyelek elleni döntő utolsó asszóját Schmittnek meg kell nyernie Michal Butkiewicz ellen, s ő „négy parádés parádriposzttal, egy egyenes támadással felteszi az »i« betűre a pontot”. Nem volt akármilyen meccs, hiszen a tudósító, Dávid Sándor leszögezte: „Azt az utolsó csörtét, amelyet Schmitt Pál vívott meg (…) úgy véljük, érdemes lesz feljegyezni a magyar vívás történetének a legszebb és a legnagyobb eseményeket megörökítő lapjaira.”

Tegyük hozzá, hogy egyéniben nem ment neki Ankarában, a selejtezőben esett ki. Az pedig jellemző, hogy mestere, Szőcs Bertalan egy napig nem beszélt vele. Inkább elkerülte, nehogy olyasmit mondjanak egymásnak csalódottságukban, ami többet árt, mint használ. Aztán a csapatdöntő második csörtéje után Schmitt leült a lelátón Szőcs mellé, de nem szóltak, hallgattak. Majd az egyik visszament vívni, a másik tovább rágta a körmét a finálét figyelve.

Nemere Zoltán kalapja félrecsapva, Schmitt Pál (balról a második) is szélesen mosolyog – újra itthon az olimpia után
(Fotó: MTI)


Az esztendő végén monológ jelent meg a Népsportban, Kocsis L. Mihály jegyezte le, a címe: „Mit adtam? Mit kaptam?”  Önkép – ez azért ritka műfaj. Azért is különleges, mert őszinteséget kíván, sőt: érdemel. Hogy mit tudtunk meg Schmitt Pálról? Tulajdonképpen mindent. Elmondta például, hogy versenyzőnek született, olyannyira, hogy hiába szerette nagyon a vívást, akkor sem lett volna elkeseredve, ha egyik pillanatról a másikra megszűnik a sportág: „Mindig találnék magamnak valamit! Ha mást nem, nekilátnék gombfocizni.”

Érdekes felvetés, hogy az élet más területein mire vihette volna azzal az energiával, amit a vívásba fektetett. Hány emeletes házat húzhatott volna fel, ha téglát hord, hány nyelvet tanulhatott volna meg (az addigi angol, német, orosz és spanyol mellett), ez a szál azért érdekes, mert: „Azt hiszem, az egyedüli, amihez valóban van tehetségem, az a nyelvtanulás.”

De ő vívott, pedig – bevallása szerint – nem is volt hozzá igazi tehetsége. „Világosan láttam én ezt az első pillanatban, így is könyveltek el. Tudtam viszont, hogy szorgalommal, munkával sok mindent pótolhatok. És úgy gondoltam, hogy az embernek végül is döntenie kell: egyvalamit kell kiválasztania, ha azt akarja, hogy abban a valamiben egyszer feljusson a legjobbak közé” – mondta, a tények pedig alátámasztották a szavait, hiszen olimpiai és világbajnok, világkupagyőztes lett. Rutinos, jegyzett versenyző. Magabiztos. „Amikor az ember belekerül a nagy körforgásba, még egy-egy hazai versenyen is úgy érzi magát, mint Jancsi és Juliska, eltévedvén az erdőben” – állította, ahogy azt is, hogy később „Észre sem veszed, és egyre kevesebb embertől tartasz, s egyszer csak rádöbbensz, hogy sokan már tőled félnek. Talán két-három éve már annak, hogy senkitől sem tartok.”

Huszonkilenc esztendős volt akkor.

(A következő részben: Uraim, kibicelhetek?)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. május 21-i lapszámában jelent meg.)

2022.06.28 12:37:49

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Ha rendszeresen sportolunk, vagy most készülünk életmódot váltani, akkor elengedhetetlen a megfelelő lábbeli kiválasztása hozzá.

2022.06.22 22:55:29

Egyéb egyéni KUN ZOLTÁN

ALAPVONAL. Nagy futballszurkoló lévén a csapatok indulóit, szurkolói nótáit dúdolgatta. Jöhetett válogatott, Újpest, Fradi, Kispest, Roma vagy Lazio, mindegy volt, csak hosszú legyen, és ahogy a futó befordult az utolsó sarkon, kényszeredett mosollyal nyugtázta, hogy ebben az állapotában vélhetően még egy Steaua-strófa is felpörgetné.

2022.06.22 15:24:56

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

A Nemzeti Színház művésze hegyet mászott Erőss Zsoltként, lovagolt és vívott Hadik Andrásként.