Evezős Eb: a dobogó volt a cél, de 5. lett a Simon, Juhász duó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.31. 12:18
A kormányos nélküli ketteseknél érdekelt Simon Béla, Juhász Adrián duó az ötödik helyen végzett a szám vasárnapi A-döntőjében a poznani evezős Európa-bajnokságon.

A szolnoki Tisza Evezős Egylet kettőse május elején ezüstérmet szerzett a bledi világkupaversenyen, s most is szeretett volna a dobogón zárni. A fináléban török, francia, brit, szerb és cseh hajó volt az ellenfele, s a rajt után hamar kiderült, hogy a mieink ezúttal nem az érmekért fognak küzdeni. A fináléban török, francia, brit, szerb és cseh hajó volt az ellenfele, s a rajt után hamar kiderült, hogy a mieink ezúttal nem az érmekért fognak küzdeni.

A brit, szerb, francia trió gyorsan elhúzott a többiektől, s végül egymás között döntötte el a versenyt: a befutóban a britek néhány centivel megelőzték a franciákat, s a szerbek lettek a harmadikok.

Eközben Simonék az 5–6. helyen haladtak, s bár a hajrában felzárkóztak a negyedik csehekre, az ötödik pozíció lett az övék.

A többi magyar egység a B-döntőben, azaz a 7–12. helyért szállt vízre a lengyelországi regatta zárónapján.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a Matyasovszki Dániel, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpárevezős második, a Vallyon Bence, Krpesics Péter könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes és a könnyűsúlyú egypárban érdekelt Csepregi Gábor egyformán harmadik, a Papp Gergely, Pétervári-Molnár Bendegúz kétpárevezős pedig hatodik lett utolsó pályáján, így összesítésben sorrendben a 8., a 9., illetve a 12. helyen zárta a kontinensviadalt.

EVEZŐS EB, POZNAN
FÉRFI KORMÁNYOS NÉLKÜLI KETTES, DÖNTŐ

1. Matt Langridge, James Foad (Nagy-Britannia) 6:27.890 perc
2. Dorian Mortelette, Germain Chardin (Franciaország) 6:28.160
3. Nenad Bedik, Milos Vasic (Szerbia) 6:28.940

5. Simon Béla, Juhász Adrián 6:33.550

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik