Ellenfelet kapott a Ferencváros női együttese a Bajnokok Ligájában

K. T.K. T.
2026.06.19. 09:13
null
A Fradinak két kört kell mennie a főtábláért (Fotó: Dömötör Csaba)
Az FTC kilencszeres bajnok csapata a legrangosabb európai sorozat selejtezőjének második körében kapcsolódik be. Az UEFA csütörtökön Nyonban sorsolt.

A Ferencváros női labdarúgó-csapata sorozatban hetedszer lett bajnok tavasszal, így Albert Flórián gárdája ismét a Bajnokok Ligájában szerepelhet. A Fradi a második selejtezőkörben kezd, kiemeltként, így először az 1. selejtezőcsoport győztesével kell majd megküzdenie.

A magyar bajnok ellenfele a görög PAOK, az azeri Neftci Baku, az izraeli Hapoel Jeruzsálem és a montenegrói Buducsnoszt négyeséből kerül majd ki.

Ha a négycsapatos minitorna első meccsét, vagyis az elődöntőt sikerrel veszi a Fradi, akkor vélhetően a norvég bajnok SK Brann lehet az ellenfél. 

A minitorna első meccseit augusztus 5-én rendezik, míg a döntőre három nappal később kerül sor. 

Ha a Fradi továbbjut, a Bajnok Ligája-főtáblára kerülésért még egy oda-vissza vágós párharcot kell megvívnia sikerrel.

Labdarúgó NB I
2026.06.18. 18:13

Botka Endrével hosszabbított a Ferencváros – hivatalos

„Ha bíznak bennem, akár a csillagos eget is le tudom hozni az edzőknek” – mondta a 30-szoros válogatott védő.

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
1 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
1 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
2 órája

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
3 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
7 órája

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
8 órája

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
8 órája

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
9 órája