Evezés: nem szereztek kvótát a magyar egységek Luzernben

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2021.05.16. 15:21
null
Juhász Adrián és Simon Béla (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Címkék
Nem sikerült kvótát szerezniük a magyar egységeknek az evezősök pótkvalifikációs versenyen Luzernben, ahol a sportág még kiadó helyeit lehetett megszerezni a tokiói olimpiára.

Vasárnapra két magyar hajó maradt versenyben a Luzernben elindult hat közül. A Juhász Adrián, Simon Béla férfi kettesre előbb a középdöntős futam várt, de mivel a verseny eredményközlője szerint ott a hatodik helyen zárt, lemaradt a fináléról. A továbbjutáshoz az első három közé kellett volna kerülnie a párosnak. Az egység a 2016-os Európa-bajnokságon aratott diadal után Rióban a kilencedik helyen végzett az ötkarikás játékokon, majd 2017-ben az olimpiai programban nem szereplő kormányos kettesben világbajnok lett. Bár az év elején a törökországi edzőtáborban nagyon jó időket mentek, tavasszal átestek a koronavírus-fertőzésen, ami meghatározta a további edzésmunkájukat, és Luzernre nem sikerült utolérniük önmagukat.

A másik magyar egység a Preil Vivien, Gadányi Zoltána női kétpár volt, amelynek számában mindössze öt egység indult. A magyar hajó a szombati pályaosztóhoz hasonlóan a vasárnapi fináléban is negyedik lett. Az olimpiai részvételhez az első két helyen kellett volna végezni.

A magyar evezősök így egyetlen kvótát szereztek az idén nyárra halasztott olimpiára: április közepén az európai kvalifikációs versenyen egypárban Pétervári-Molnár Bendegúz harcolta ki az ötkarikás részvétel jogát.

A 2016-os játékokon két egységet indíthattak a magyarok – mindkettő az utolsó kvalifikációs lehetőséget ragadta meg –, a Juhász, Simon kettes mellett a másik hajó Pétervári-Molnáré volt, aki a 14. helyen zárt Rióban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik