Európai Játékok: érem nélkül a magyar aerobikosok

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.06.24. 19:33
null
Bár a magyar páros rendkívül erős gyakorlattal készült, a megvalósításba becsúszott némi pontatlanság (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Nem állhatott dobogóra az aerobik vegyes párosok versenyében a Mazács Fanni, Bali Dániel kettős.

 

Négy évvel ezelőtt Bakiban közönségsikert aratott a magyar aerobic-csapat, amely látványos gyakorlatával megnyerte a versenyt. A sikernek részese volt Bali Dániel, aki Minszkben Mazács Fannival indult a vegyes párosok versenyében.

Az Európa-bajnok páros ötödikként mutatkozott be a szinte csordulásig telt Minszk Arénában, és az ötödik helyen is fejezte be a versenyt.

Bár a magyar páros rendkívül erős gyakorlattal készült, a megvalósításba becsúszott némi pontatlanság, ami a tribünről is észlelhető volt. A kettős 21.050 pontot kapott a produkciójára, amellyel akkor a harmadik helyen állt, csupán fél ponttal a bolgárok mögött.

Mivel a rögtön a mieink után következő románok az élre álltak, eldőlt, hogy a pécsi páros nem szerezhet érmet. Bosszantó lett volna, ha a sportlövő Sidi Péter után ismét hajszállal marad le az dobogóról a páros, de nem ez történt. A mieinket az utolsóként pályára lépő, győztes olaszok is megelőzték, így Baliék az 5. helyen zártak.

„Eddig veretlenek voltunk az évben, de most megfordult a szerencse – mondta Bali Dániel. – Ritkán versenyzünk ekkora teremben, emiatt volt bennem pici megilletődöttség. A gyakorlatunk közepén rontottunk egy dinamikus erőelemet, ezt a pontozók le is vonták az értékeléskor.”

Mazák Fanni annyit tett hozzá, érzett némi nyomást amiatt, hogy esélyesként érkeztek Minszkbe. Azt azonban leszögezte, hogy nem emiatt rontottak el egy olyan elemet, ami egyébként nem szokott problémát okozni. Az 5. hely miatt nem tűntek csalódottnak a sportolók, akik a közönség szimpátiáját a rontás ellenére ismét kivívták gyakorlatukkal.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

AEROBIK
Vegyes páros:
1. Michela Castoldi, Davide Donati (Olaszország) 21.850, 2. Andrea Bogati, Nicolae Barna (Románia) 21.800, 3. Tatyana Konakova, Grigorij Sihalejev (Oroszország) 21.300, …5. Mazács Fanni, Bali Dániel 21.050

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik