MTI
2019.05.13 12:12

Díjátadó: A sport a magyar identitás részévé vált – Kásler Miklós

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter szerint a sport a magyar identitás részévé vált, s bármerre is jár a világon, magyar sportolókról mindenhol hall történeteket.

A miniszter erről a Magyar Sport Napja alkalmából hétfőn tartott ünnepségen beszélt, amelyen díjakat, elismerő okleveleket és a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjakat is átadta Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral közösen.

„A sport a legnemesebb emberi jellemvonások kialakulását segíti, az ép testben ép lélek kitétel pedig fordítva is igaz, s amikor a Magyar Sport Napját ünnepeljük, akkor ezek a legfontosabb gondolatok, mert az egész nemzet számára ezt jelenti a sport” – mondta Kásler Miklós.

Szabó Tünde kiemelte, hogy a magyar kormány 2010 óta stratégiai ágazatként kezeli a sportot, ez pedig rendkívüli támogatást jelent a verseny- és szabadidősportnak egyformán. Hangsúlyozta, kevés ország mondhatja el magáról, hogy egy év alatt négy sportágban is olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendez, ez az idén Magyarországon megvalósul az asztalitenisz-, a vívó-, az öttusa-, illetve a kajak-kenu világbajnoksággal.

„Az elmúlt években jól láthatóan egyre többen mozognak, sportolnak rendszeresen, különösen a fiatalok közül, ez pedig a jövőben új szintre emelheti hazánkat” – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, hogy az ünnepségen résztvevő, felsőoktatási tanulmányaikat folytató élsportolók mindenki számára példaképek lehetnek, mert bizonyítják, hogy a sportolás és a tanulás párhuzamosan is végezhető.

Az eseményen 15 díjat és 10 miniszteri elismerő oklevelet adtak át.

Bay Béla-díjat vehetett át kiemelkedő edzői tevékenysége, nevelő-oktató munkája, valamint edzői életműve elismeréseként Tóth Ákos úszó mesteredző, Urbán Lajos, a Szolnoki Vízilabda SC mesteredzője, valamint Ördögh István nyugalmazott súlyemelő szakedző. Kiemelkedő sportteljesítménye és sportolói életműve elismeréseként Csík Ferenc-díjat kapott Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó, edző, Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes úszó, illetve Blázsik József korábbi labdarúgó és játékvezető. A sport népszerűsítésében és a lakosság fizikai és erkölcsi állapotának fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő munkájáért Eszterházy Miksa-díjban részesült Kiss Imre, a Sportegyesületek Országos Szövetségének alapítója, Putnik Bálint, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli tagja, illetve Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára.

Kemény Ferenc-díjat kapott a sport területén végzett kiemelkedő oktatói és tudományos tevékenysége elismeréseként Ács Pongrác egyetemi docens, Bognár József egyetemi igazgató, illetve Márkus László nyugalmazott sportszakmai előadó. Kerezsi Endre-díjat vehetett át a testnevelés és a sport iskolai népszerűsítésében, és a diáksport szervezésében végzett munkájáért Fazekas Miklósné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke, valamint Tóth Lászlóné és Simonné Kutas Zita testnevelő tanárok.

A miniszteri elismerő okleveleket a sportszakmai területen végzett kiemelkedő munkája elismeréseként kapták sportvezetők, edzők, valamint testnevelő tanárok.

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjakat a 2018/2019. tanév második félévében 21 sportág 93 sportolójának, köztük hat parasportolónak ítélték oda, az ösztöndíjat jelképező okleveleket Szabó Tünde adta át az ünnepségen megjelent sportolóknak.

2023.01.26 18:28:17

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A könyv felépítése jól megkomponált: minden oldalpáron egy fotó és vele szemben némi szöveg található.

2023.01.26 12:03:25

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

„Megkockáztatom, a zene és a sport rokon tevékenységi körök, kéz a kézben járnak.”

2023.01.18 11:38:08

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Rendszeresen figyelje meg a vizeletét, amikor WC-re megy! (x)

2023.01.22 09:17:56

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A tavaly visszavonult felvidéki síző mindvégig hű maradt élete mottójához: „Ne sajnáld magad!”

2023.01.21 22:31:18

Egyéb egyéni nemzetisport.hu