Russell a nehézségekről: Mintha a Mona Lisát kellene lemásolni

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
2026.07.18. 11:09
null
George Russell (Fotó: AFP)
Noha George Russell továbbra is lőtávolon belül, huszonöt pontra van a bajnokságot vezető csapattársától, Kimi Antonellitől, saját teljesítményével nem elégedett, mert nagyon nehezen érez rá az autóra.

A radikálisan új technikai érában a gumiktól a motorokig minden megváltozott, és a brit pilóta elismerte, nehezére esik megváltoztatni a természetes vezetési stílusát.

„Az a jó, hogy eddig egyetlen olyan nehéz hétvégém sem volt, amely után ne értettem volna az okát – mondta George Russell Belgiumban. – Világosan látszik minden az adatokban, és a megoldás is ott van. Korábban többször láttam más versenyzőknél vagy csapattársaimnál, hogy csak a fejüket vakarják, mert nem értik, hol a tempó. Én viszont pontosan tudom az okát annak, ha nem nyerek vagy nem kerülök pole pozícióba – ott van egyértelműen az adatokban. Szóval nem arról van szó, hogy egyik nap hirtelen elfelejtek vezetni, a következőn pedig újra tudok. Olyan a helyzet, mintha valaki odatenné eléd a Mona Lisát, és megkérne, hogy fesd le te is. Vajon azonnal menne? Nos, talán sok gyakorlással. Újak a motorok, az autók, a gumik, emiatt kénytelen vagyok olyan beállításokat használni, amelyek eddig nem feküdtek a stílusomnak. Úgy kell vezetnem, ahogy korábban sosem – alkalmazkodnom kell. Tudom, mit kéne tennem, de húsz éven át vezettem egy bizonyos stílusban, ami most az esetek felében működik, a másik felében nem. Amikor korábban a legjobb teljesítményt nyújtottam, nem kellett tudatosan cselekednem, nem kellett a vezetésen gondolkodnom. Most viszont azon kell dolgoznom, hogy az új technika is ösztönösen jöjjön, ami nagy kihívás.”

F1
2026.07.17. 19:56

Antonelli megcélozta a győzelmet Spában; a Ferrari büntetést kapott

Verstappen optimistán értékelt a nyitó nap végén, míg Norris arra számít, hogy a McLaren a negyedik erő lesz a hétvégén.

 

 

Legfrissebb hírek

Ferrari-láz, McLaren-roham – forrósodik a harc Monzában

F1
11 órája

A megbüntetett Antonelli szerint az olaszoknak közte és a Ferrari között kell választaniuk

F1
11 órája

Hadjar az Olasz Nagydíjat is kihagyja – hivatalos

F1
2026.09.02. 16:10

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
2026.08.31. 16:26

Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

F1
2026.08.29. 11:48

Az Alpine kitart a Gasly, Colapinto páros mellett – hivatalos

F1
2026.08.27. 13:38

Imolában rendezhetik a szezonzárót – sajtóértesülés

F1
2026.08.26. 18:51

Az FIA megosztotta az ADUO-eredményeket: a Red Bull kivételével mindenki fejleszthet – hivatalos

F1
2026.08.26. 18:16