Darts-vb: Van Gerwen kétszettes hátrányból állt fel, ott van a nyolc között

Vágólapra másolva!
2020.12.29. 23:53
null
Michael van Gerwen már negyeddöntős (Fotó: Twitter)
A londoni Alexander Palace-ban zajló PDC-dartsvilágbajnokság keddi játéknapján az első kiemelt, világelső Mihael van Gerwen kétszettes hátrányból felállva 4:3-ra legyőzte Joe Cullent, így bejutott a negyeddöntőbe, míg a lengyel Krzysztof Ratajski a címvédő Peter Wrightot kiejtő Gabriel Clemenst győzte le, így ő is ott van a legjobb nyolc között. A délutáni mérkőzések során James Wade tökéletes leget, kilencnyilast dobott, de így is kiesett.  

A világelső Michael van Gerwen játszotta a keddi játéknap utolsó mérkőzését, amin már a legjobb nyolc közé jutás volt a tét. A holland ellenfele a 16. helyen kiemelt angol Joe Cullen volt.

Utóbbi szenzációsan nyitotta a mérkőzést, az első szettet el is tudta hozni a holland világklasszis elől. Ezután van Gerwen egyenlített, de Cullen a harmadik szettet is megnyerte, így már 2:1-re vezetett, miközben 100 pont feletti átlagra voltak képesek, legalább 40 százalékos kiszállózással.

A negyedik szettben a világelső kiegyenlíthetett volna, de szettnyilat hibázott, Cullen pedig kihasználta ezt, így ellépett 3:1-re. Van Gerwen a következő játszmát magabiztosan hozta, ezután azonban az angol újra elkapta a fonalat, és 3:2-nél be is fejezhette volna a meccset, de a bullt nem tudta megdobni.

A torna első számú kiemeltje ezt követően nem hibázott, és visszajött 3:3-ra. A döntő szettben Cullennek ismét meccsnyila volt, ezúttal is bullra, de ekkor sem tudott vele élni. Az utolsó, mindent eldöntő legben meglátszott Michael van Gerwen rutinja, aki fordítani tudott, és 4:3-ra nyert.

A mérkőzésen egyébként 28 darab 180 született – az eddigi legtöbb egy meccsen belül a tornán –, ebből 19-et Joe Cullen vállalt, tehát több mint kétszer annyit tudott, mint a holland világelső. Cullennek végül 97.23-as átlaga lett, míg van Gerwen 100.43-mal zárt.

Ezt megelőzően – már szintén a negyedik körben – a lengyel Krzysztof Ratajski 4:3-ra legyőzte a Peter Wrightot búcsúztató német Gabriel Clemenst egy kifejezetten kiélezett mérkőzésen, így ő is bejutott a negyeddöntőbe.

A mérkőzés előtt Ratajski még szettet sem vesztett, de ez Clemens ellen háromszor is megtörtént. A lengyel három alkalommal is vezetést szerzett szettek tekintetében, de a német mindig visszajött, majd a döntő szettben mindketten sorrá hibázták el a meccsnyilaikat – végül előbbi tudta behúzni az összecsapást.

Ezelőtt még a harmadik kör, tehát a legjobb 16 közé jutásért folytatott küzdelem zajlott. A nyolcadik helyen kiemelt Dave Chisnall közel 100-as pontátlagot dobva 4:2-re győzte a holland Danny Noppertet, míg a dél-afrikai Devon Petersennek 92 pont alatti átlag is elég volt ahhoz, hogy könnyedén, 4:0-ra felülmúlja az angol Jason Lowet. A 11. kiemelt ír Daryl Gurney pedig a papírforma szerint 4:1-re legyőzte az angol Chris Dobeyt.

A délutáni szakasz legizgalmasabb meccsén a hetedik kiemelt James Wade már 2–0-ra is vezetett angol honfitársa, Stephen Bunting ellen, utóbbi azonban gyorsan visszajött a meccsbe, sőt a harmadik szett után teljesen átvette az irányítást.

Waden még az sem segített, hogy tökéletes leget, vagyis kilencnyilast dobott a meccsen, amire öt éve nem volt példa a dartsvilágbajnokság történetében. Buntingot nem rázta meg ellenfele bravúrja, végül 4:2-re behúzta a meccset.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, 12. NAP

James Wade (angol, 7.) (87.94)–Stephen Bunting (angol, 26.) (93.18) 2:4
Daryl Gurney (északír, 11.) (101.39)
–Chris Dobey (angol, 22.) (99.29) 4:1
Jason Lowe (angol) (88.73)–Devon Petersen (dél-afrikai, 29.) (91.55) 0:4
Dave Chisnall (angol, 8.) (99.69)
–Danny Noppert (88.70) (holland, 25.) 4:2
Gabriel Clemens (német, 31.) (92.05)–Krzysztof Ratajski (lengyel, 15.) (95.96) 3:4
Michael van Gerwen (holland, 1.) (100.43)–Joe Cullen (angol, 16.) (97.23) 4:3

A SZERDAI PROGRAM
13.00: délutáni szakasz (Tv: Sport2)
4. FORDULÓ
Vincent van der Voort (holland, 27.)–Daryl Gurney (északír, 11.)
Stephen Bunting (angol, 26.)–Ryan Searle (angol)
Devon Petersen (dél-afrikai, 29.)–Gary Anderson (skót, 13.)
19.00: esti szakasz (Tv: Sport2)
4. FORDULÓ
Dirk van Duijvenbode (holland)–Glen Durrant (angol, 12.)
Gerwyn Price (walesi, 3.)–Mervyn King (angol, 19.)
Dave Chisnall (angol, 8.)–Dimitri Van den Bergh (belga, 9.)

A 4. FORDULÓ (NYOLCADDÖNTŐ) PÁROSÍTÁSA (Ágrajz szerint)
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Joe Cullen (angol, 16.) 4:3
Dave Chisnall (angol, 8.)–Dimitri Van den Bergh (belga, 9.)
Devon Petersen (dél-afrikai, 29.)–Gary Anderson (skót, 13.)
Dirk van Duijvenbode (holland)–Glen Durrant (angol, 12.)

Gabriel Clemens (német, 31.)–Krysztof Ratajski (lengyel, 15.) 3:4
Stephen Bunting (angol, 26.)–Ryan Searle (angol)
Gerwyn Price (walesi, 3.)–Mervyn King (angol, 19.)
Vincent van der Voort (holland, 27.)–Daryl Gurney (északír, 11.)

A mérkőzések a nyolcaddöntőben is az egyik fél negyedik megnyert játszmájáig tartanak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik