Darts-vb: Hihetetlen, hogy már másodjára emelhettem fel ezt a trófeát – Wright

CS. M.CS. M.
2022.01.04. 09:31
null
Az immár kétszeres világbajnok Peter Wright szerint egyikük sem játszott jól a döntőben (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a skót Peter Wright nyerte meg a londoni PDC-dartsvilágbajnokság hétfői döntőjét, így pályafutása második vb-címét ünnepelhette. A finálét követően összegyűjtöttük a legérdekesebb statisztikákat és a főszereplők értékelését.
„El sem hiszem, hogy már másodjára emelhettem fel ezt a trófeát. Nehezen indult számomra az év (a 2021-es – a szerk), de nagyszerű lett a vége. Úgy gondolom, Michael és én sem játszottunk jól, de így is szórakoztató, kiélezett döntőt vívtunk” – kezdte meccs utáni nyilatkozatát a győztes, Peter Wright.

„Sokat hibáztam, de esélyt kaptam a javításra és hálás vagyok, hogy élni tudtam vele. Nem igazán tudom elmagyarázni, mi baj volt ma a játékommal, cserélgettem a nyilaimat is, hogy találjak valamit, ami működik, aztán a végén elkaptam egy jó szériát” – tette hozzá önkritikusan a kétszeres világbajnok.

Többszörös világbajnokok


„Michael a darts jövője.
Nagyszerű játékos, és tudom, mit érez most, hiszen én is voltam már ebben a helyzetben” – mondta ellenfeléről a világbajnok.

EGYELŐRE NINCS MEG A PL-MEZŐNY
Matt Porter, a PDC vezérigazgatója bejelentette, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben nem hirdetik ki a Premier League névsorát a vb-döntő napján, mert a Sky Sports és a PDC még nem egyezett meg a tíz résztvevőről.

„Ezúttal öt szettet nyertem három helyett, de csak az jár a fejemben, hogy mindkét döntőt elveszítettem” – kezdte nyilatkozatát Michael Smith, aki másodjára bukott el világbajnoki finálét, legutóbb 2019-ben Michael van Gerwen ellen.

„Nehéz lesz ezt feldolgozni, de hamarosan visszatérek a gyakorló tábla elé és felkészülök a következő megmérettetésre” – tette hozzá Smith, aki arra a felvetésre is kitért, hogy másképp alakulhatott volna a döntő, ha legalább egyszer ki tudott volna szállni azzal, hogy megdobja a bullt – „A magas kiszállók ezúttal valóban sokszor jöttek ki bullra, de egyszerűen nem tudtam őket megdobni… Ilyen a darts.”

Michael Smith egy rekorddal azért gazdagabb lett: 83 darab 180-at dobott!


Így alakult 6 legenként a játékosok formája a döntőben:


Egy új vb-rekord:

A mögöttünk hagyott világbajnokságon 15 darab 130+-os kiszállót dobtak a játékosok, ami hatalmas rekord, az eddigi legtöbb ugyanis 7 volt. Ráadásul úgy érték el, hogy több mérkőzés is elmaradt.


DARTS, PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
DÖNTŐ

Michael Smith (angol, 9., 99.22)–Peter Wright (skót, 2., 98.34) 5:7

Legfrissebb hírek

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
12 órája

Borbély András lesz a magyar résztvevő a PDC-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.10.31. 21:43

Fogynak a kérdőjelek – így alakul a PDC dartsvilágbajnokságának mezőnye

Egyéb egyéni
2026.10.31. 13:18

Fallon Sherrock 15 nyilas legben verte meg Littlert, több mint félmillió fontot vihet haza

Egyéb egyéni
2026.10.30. 23:32

A MOL Campuson dől el, ki képviselheti Magyarországot a dartsvilágbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.10.30. 12:50

16 évesen kilencnyilast dobott a brit tehetség – videó

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:37

Darts: Ross Smith másodszor is Európa-bajnok lett

Egyéb egyéni
2026.10.25. 22:59

Egyetlen holland sem jutott be a nyolc közé a darts Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.24. 22:55