Darts: megvannak a Hungarian Darts Trophy magyar indulói

2023.08.07. 18:13
null
Jagicza Gábor másodszor lehet ott a budapesti verseny főtábláján (Fotó: facebook.com/pdchungarianfanclub)
Az elmúlt hétvégén lezajlott a szeptember 22–24. között esedékes PDC Hungarian Darts Trophy versenyének magyar játékosok számára kiírt selejtezője, amelyből hárman Jagicza Gábor, Vida Mihály és Major Nándor vívták ki a jogot, hogy ott legyek a budapesti viadal főtábláján – az alanyi jogon szereplő Kovács Patrik mellett.

A szeptemberi versenyen a kiírás négy hazai játékosnak biztosít részvételi lehetőséget, akik közül Kovács Patrik automatikusan főtáblás helyet kapott, mivel egyedüli magyar játékosként szerepel a PDC világranglistáján, a másik három helyért selejtezőt rendeztek a mögöttünk hagyott hétvégén.

A selejtezőn a három győztesnek egyaránt négy, öt nyert legig tartó mérkőzést, kellett megnyernie: Jagicza Végső Jánost, Vida Borbély Andrást, Major pedig a korábbi PDC-vb-résztvevő Székely Pált győzte le az utolsó meccsén.

Jagicza két éve, Borbély pedig tavaly már szerepelt a HDT főtábláján, ám az első fordulóban kikaptak mindketten – ahogy egyelőre még az első magyar főtáblás győzelem is várat magára a budapesti viadalon.

A szeptemberi versenyen a PDC-világranglista augusztus 15-i állása szerint az első 16 helyezett automatikusan erőnyerőként szerepel, s a második fordulóban a legjobb 32 között kezdi meg a versenyt. Az első fordulóban a hat különböző selejtezőtornán részvételt kiharcoló 32 játékos méri össze erejét, azaz összesen 48 dartsos áll majd a táblák elé a BOK-csarnokban.

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
5 órája

Kiderült, hogy kik képviselik a magyar színeket a Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
11 órája

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
Tegnap, 0:13

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.24. 00:41

Kiderült, mi okozta Cameron Menzies rosszullétét

Egyéb egyéni
2026.07.23. 11:11

Rosszul lett a színpadon, Menzies feladta a Smith elleni mérkőzést a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.22. 20:57

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2026.07.21. 22:59

Menzies 170-es kiszállóval ejtette ki Humphriest a World Matchplayről

Egyéb egyéni
2026.07.21. 00:11