Cselgáncs-vk: Bor és Karakas arany-, Cirjenics bronzérmes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.12. 16:19
Bor Barna és Karakas Hedvig arany-, Cirjenics Miklós pedig bronzérmet nyert hétvégén az olimpiai kvalifikációs cselgáncs világkupa-sorozat asztanai Grand Prix-versenyén.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a nyílt világbajnoki második, +100 kilogrammban szereplő Bor török és egyiptomi ellenfelet legyőzve jutott be az elődöntőbe, ahol ipponnal verte az izraeli Or Sassont. A 27 éves, háromszoros Eb-ezüstérmes paksi dzsúdós a fináléban a kirgiz Jurij Krakoveckijjel szállt szembe, és szintén ipponnal nyert.

Az 57 kilóban vb-harmadik Karakas hazai és izraeli riválison "keresztül" került a négy közé, ahol intéssel verte a szerb Jovana Rogicot. A döntőben aztán a Honvéd versenyzője vazaarival múlta felül a kétszeres Európa-bajnok osztrák Sabrina Filzmosert. Az aranyérem mellé Bor és Karakas fejenként háromezer dollárt kapott.

A szintén honvédos Cirjenics a 100 kilósok között az elődöntőben ipponnal kikapott az olimpiai harmadik német Dimitri Peterstől, majd a bronzmeccsen ugyancsak ipponnal verte az orosz David Bityevet. A magyar dzsúdós ezer dollárt vehetett át teljesítményéért.

A kazah fővárosban tatamira lépett további kilenc magyar közül Krizsán Szabolcs (81 kg) hetedik lett, a többiek helyezés nélkül zártak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik