Cselgáncs: Pupp Réka 5. lett a dohai Mesterek Tornáján

Vágólapra másolva!
2021.01.11. 16:43
null
Pupp Réka a tatamin (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Az 52 kilogrammos Pupp Réka ötödik lett a hétfői nyitónapon a cselgáncsozók Dohában zajló Mesterek Tornáján – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Az Atomerőmű SE versenyzője – aki jelenleg olimpiai kvótás helyen áll – a 32 között a marokkói Szamija Irauival kezdett, és első mérkőzése rögtön hosszabbításba torkollott. A ráadás sem hozott értékelhető akciót, mígnem 4:43 perc elteltével a bíró harmadszor is megintette az afrikait, s ez Pupp továbbjutását jelentette. A folytatásban a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos tanítványa ipponnal verte a mongol Khorloodoi Bishreltet, majd a negyeddöntőben küzdelmes meccsen kikapott a kétszeres vb-bronzérmes francia Amandine Buchard-tól.

Az MTI felidézte vigaszágon a 24 éves paksi sportoló ipponnal búcsúztatta az Eb-harmadik svájci Evelyne Tschoppot, így már a bronzéremért szólították tatamira a francia Astride Gneto ellen, akitől októberben kikapott a budapesti Grand Slam-viadalon. Második találkozójuk összesen kilenc percig tartott, és egyetlen értékelt akciót sem hozott, az aranypontig tartó hosszabbítás hatodik percének elején a mérkőzésvezető fogás nélküli indításért harmadszor is intette Puppot, így Gneto nyakába került a bronzérem.

Magyar részről kedden Ungvári Attila (81 kg) és Özbas Szofi (63), szerdán pedig Tóth Krisztián (90), Cirjenics Miklós (100), Sipőcz Richárd (+100) és Szigetvári Mercédesz (+78) lesz érdekelt Katarban, ahol 69 ország 399 versenyzője lép tatamira – tekintett előre a távirati iroda.

A 294 ezer dollár (88 millió forint) összdíjazású Mesterek Tornájára minden súlycsoport legjobb 36 dzsúdósát hívták meg. A torna rangját jelzi, hogy csak a világbajnokságon lehet több pontot szerezni az olimpiai kvalifikációs sorozatban – tette hozzá az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik