Cselgáncs Eb: Karakas szeretne bekerülni az utazó csapatba új súlycsoportjában

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.04. 10:28
null
Karakas szeretne bekerülni az utazó csapatba új súlycsoportjában (Fotó: IJF.com)
Szeretne bekerülni az április végén Szófiában sorra kerülő cselgáncs Európa-bajnokságra utazó magyar csapatba az 57 kilogrammosok között világbajnoki bronzérmes Karakas Hedvig új súlycsoportjában – írja az MTI.

A 32 éves Európa-bajnok az M4 Sport Sporthíradó című műsorában pénteken azt mondta, már tavaly, a tokiói olimpia előtt eldöntötte, hogy ha folytatja a pályafutását a nyári játékok után, akkor azt 63 kilogrammban teszi.

„Nem akartam úgy élni az életemet, hogy mindennap sanyargatom a szervezetemet a fogyasztással, mert ez mentálisan is megviselt, illetve a testem szintén jelezte már, hogy ezt nem szabad folytatni” – fogalmazott a 2020-as prágai Eb-n aranyérmes cselgáncsozó. Hozzátette, Tokió után „nulláról kellett” kezdenie az építkezést, ami „nehéz feladat volt”.

Karakas úgy nyilatkozott, azért indult el februárban a World Tour-sorozatba tartozó tel-avivi Grand Slam-viadalon, mert úgy érezte, hogy már versenyzésre alkalmas állapotban van.

„Mivel az Eb-t április végén rendezik, későinek gondoltam, ha csak márciusban vagy áprilisban térek vissza, és az izraeli versenyt sikerült is úgy felfognom, mint egy felmérőt” – mondta. Kitért rá, hogy másfél hónappal ezelőtt koronavírus-fertőzéssel küzdött, ezért az állóképessége még mindig nem százszázalékos.

Karakas kijelentette, szeretne még egy versenyen elindulni az Eb előtt, 63 kilóban itthon hárman szerepelnek, s bár a válogatási elveket még nem ismeri pontosan, a célja az, hogy bekerüljön a Szófiába utazó csapatba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik