Birkózás: több mint 200-an neveztek az országos bajnokságra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.17. 13:14
null
Ott lesz a szőnyegen mások mellett a tavalyi világbajnok Lőrincz Tamás, aki nem 77 kilóban, hanem 82-ben indul (Fotó: Nemzeti Sport)
A koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően szombaton rögtön a legjelentősebb hazai versennyel, a felnőtt országos bajnoksággal kezdődik meg a birkózók – hagyományos – szezonja, a versenyt a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, a KIMBA Sportcsarnokban rendezik meg.

 

A sportágban általában külön tartják meg a kötöttfogásúak, illetve a szabadfogásúak és a nők versenyeit, az idei évre viszont az volt a terv, hogy egy nagy, összevont ob-val avatják fel májusban az új arénát. A májusi időpontról a járványhelyzet miatt le kellett mondania a hazai szövetségnek, a mostani újrakezdés viszont nem változtatott az eredeti elképzeléseken, így szombaton a Hollandi úton mérhetik össze tudásukat a birkózósport legjobb hazai versenyzői.

A bajnokságra 205 nevezés érkezett, így szinte a lehető legerősebb mezőny gyűlik majd össze mindhárom szakágban, igaz, egy-két hiányzó majd minden fogásnemben akad.

A legerősebbnek számító kötöttfogásban a világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint, illetve az Eb-győztes és vb-második, már biztos tokiói résztvevő Lőrincz Viktor nem indul, ahogy az Európai Játékok-ezüstérmes Torba Erik sem. Ott lesz viszont a szőnyegen mások mellett a tavalyi világbajnok Lőrincz Tamás, aki nem 77 kilóban, hanem 82-ben indul.

A nőknél a vb-győztes Sastin Marianna, illetve az Európa-bajnok Barka Emese is versenyezni fog szombaton. A legnagyobb hiányzó pedig az Eb-ezüstérmes Németh Zsanett lesz.

Szabadfogásban tulajdonképpen mindenki ott lesz, aki számít, így az orosz különítmény, a vb-bronzérmes és – a Lőrincz testvérekhez, illetve Sastinhoz hasonlóan – olimpiai kvótás Muszukajev Iszmail vezetésével, valamint a nehézsúlyú Ligeti Dániel és a több társához hasonlóan a válogatottból kizárt, világbajnoki harmadik Veréb István.

A KIMBA Sportcsarnokban szombaton 10.30-kor kezdődnek meg a küzdelmek zárt kapuk mögött. A versenyt a magyar szövetség élőben közvetíti a honlapján.

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
14 órája

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33
Ezek is érdekelhetik