„Boldog és büszke vagyok arra, akivé váltam” – Balogh Gábor 50 éves

– Láthatóan nagyra becsüli a múlt emlékeit, legyen szó a sportpályafutásáról, a szakmai elismerésekről.
– Az egyéni eredményeim szép emlékek, és büszkeséggel tölt el az is, amit elértünk a Magyar Diáksportszövetséggel az elmúlt majdnem tizenöt évben – mondta a Nemzeti Sportnak Balogh Gábor olimpiai ezüstérmes, egyéniben kétszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok öttusázó, aki 2012 óta az MDSZ-t, 2023 decemberétől pedig a Magyar Öttusaszövetséget is vezeti. A szerdán ötvenéves sportemberrel előbbi szervezet budapesti székházában beszélgettünk, az irodája tele van emléktárgyakkal.

– Mi a szövetség hitvallása?
– A fiatal generáció egészségfejlesztése a sporton keresztül. Nemcsak a versenyeztetéssel, tehetséggondozással foglalkozunk, hanem a szabadidősporttal, az egészséges életmód népszerűsítésével. A Diákolimpia körülbelül háromezer-ötszáz eseményt jelent egy évben, és tavaly összesen háromszáznyolcvanezer nevezésünk volt – ilyen óriási diáksportrendszer igen ritka más országokban. Tizenegy éve jogszabályba foglaltattuk a gyermekek fittségi mérését. Az Aktív Iskola Programban közös munkatervet készítünk az iskolákkal a gyermekek napi hatvanperces testmozgásáért, ami a WHO ajánlása. Ehhez már hatszázhat iskola csatlakozott, Magyarországon minden hatodik gyermek aktív iskolás. Ott van még a Magyar Diáksport Napja, és még rengeteg program, amelyet az aktív Magyarországért felelős államtitkársággal közösen valósítottunk meg.

– Tulajdonít jelentőséget a kerek születésnapnak?
– Leginkább annak, hogy ebben benne van a kedvenc számom, az ötös. Az emberek életében el szokott jönni a fordulópont, amikor végiggondolják: úristen, már ennyi idős vagyok. Másnál ez ötven-hatvan évesen, nálam érdekes módon harmincévesen történt meg. Hetekig rosszul éreztem magam. Most csak jó érzésekkel tölt el, mennyi szép dolog történt velem. Beleálltam egy-két projektbe, például készült rólam egy kisfilm egy producer barátom közreműködésével, a családom, barátaim is megszólalnak. A jeles napig nem látom a kész terméket, de benne lesznek a sportsikerek, számos személyes és családi mérföldkő – és nekem a családom a legfontosabb. A coachom javasolta, hogy készítsek egyfajta leltárt, milyen célokat értem el eddig, így született meg a kisfilm gondolata.

– Látható is lesz valahol, vagy ez privát, családi jellegű?
– Alapvetően privát jellegű, de maradjunk annyiban, hogy sohasem lehet tudni!

– Negyven éve, 1986-ban kezdte az öttusát a MAFC-ban, rövidesen a Budapesti Honvédhoz került, itt töltötte pályafutása jelentős részét. Miként tette le az öttusa mellett a voksát?
– Öt-hat sportágat is kipróbáltam – kissé szertelen gyermek voltam, a szüleim írattak be, ezzel igyekeztek lekötni az energiáimat. A MAFC-ban kéttusával, azaz úszással és futással kezdtünk, később jött a lövészet, és ez annyira elfárasztott nap mint nap, hogy ott ragadtam. 1989-ben kerültem a Honvédhoz – Rátonyi Gábor szakosztályvezető szinte a második apám volt, neki köszönhetem a legtöbbet a sportban, odaadással foglalkozott velem fiatalon, igazi mentorfigura volt. Nagyon hálás vagyok neki a pályafutásomért.

– 1995 és 1997 között halmozta az érmeket a junior-világversenyeken, 1996-ban egyéni junior-világbajnok, 1996-ban és 1997-ben egyéni junior Európa-bajnok lett. Mindez körülbelül tíz évvel az első edzése után történt. Hamar felfedezték?
– Viszonylag későn kezdtem el az öttusát, a fizikai számokban volt lemaradásom a többiekhez képest. A kéttusaversenyeimen kevés jó eredményem volt, ám később a lövészetet rendre megnyertem, és háromtusában szinte mindig dobogóra álltam. Elkezdett felfelé ívelni a pályafutásom, ifjúsági, kadett-, majd juniorválogatott lettem. 1996-ban még a felnőttek között sem kaptam ki egy versenyemen sem, világkupaversenyt, felnőtt országos bajnokságot, felnőtt katonai világbajnokságot nyertem. Egy-két évembe telt, amire a felnőttversenyekbe igazán beleerősödtem, de az első teljes felnőttidényemben, 1998-ban a mexikóvárosi vébén már én lettem a legjobb magyar a férfiaknál hatodikként célba érve.

– Az 1999-es margitszigeti világbajnoki aranyérem karrierje legnagyobb sikere?
– Az élmény szempontjából igen. Hazai közönség, húszezer ember – egy ország ismert meg, akkor ez volt az év sporteseménye. Sportszakmai szempontból a harmadik helyre tenném, mert a 2001-es millfieldi világbajnokságon szakmailag még egyet léptem előre, 2006-ban pedig abszolút a csúcson voltam a technikai számokban a hazai Európa-bajnokságon.

– A '99-es vébéarany után úgy fogalmazott: „Megkockáztatom, többet jelent ez a Budapesten kivívott hatalmas siker, mint egy esetleges olimpiai aranyérem. Nincs annál szebb, mint a magyar közönség előtt nyerni.” Ez a gondolat később hogyan formálódott önben, a 2000-es sydney-i olimpiai ezüstérem után?
– Ez azért nagyon jó kérdés, mert Sydney is maradandó élmény. Nagyon jó formában voltam, de minden tusában egy-egy nüansznyi probléma hátráltatott. Huszonhárom pont választott el a végén Dmitrij Szvatkovszkijtól, ez nagyjából egy plusz találat lett volna vívásban, vagy a lovaglásban egy plusz átugrott akadály a verés helyett. Ez egy életre nyomot hagyott több szempontból is, de mindezzel együtt csodálatos pályafutásom volt. Viszont ha azt a kérdést tennénk fel, hogy elcserélném-e a budapesti vébéaranyamat a sydney-i első helyre, azon nagyon el kellene gondolkodnom.

– Emlékszem, ahogy 2024-ben, a párizsi olimpiát követő sajtótájékoztatón, Gulyás Michelle olimpiai bajnoki címére reflektálva azt mondta: életében először megnyert ezüstként tekint a saját medáliájára. Időbe telt, amíg sikerként tekintett rá?
– Látja, huszonnégy év. Pontosabban fogalmazva, amikor 2009-ben visszavonultam, tizenöt évig körülbelül heti rendszerességgel álmodtam arról, hogy olimpián versenyzem, és hasonló szituációban vagyok. A párizsi játékok után ezek megszűntek, mert ott volt egy olimpiai arany, amelyhez közvetve, de közöm volt.

– Hatással voltak önre a sydney-i élmények a későbbi versenyek során?
– A pályafutásom kétharmada szépen ívelt felfelé, az olimpiai ezüstöt viszont akkor csalódásként éltem meg, és mivel addigra szinte mindent megnyertem már, amit lehetett, a motivációm már kevésbé volt erős, voltak mentális nehézségeim. 2002-ig minden évben dobogóra álltam valamilyen világeseményen, utána viszont már csak elvétve; 2004-ben nyolcadik voltam Athénban. A 2006-os hazai Eb-n minden összejött, utána be akartam fejezni, de néhányan ösztönöztek a folytatásra – édesanyám is, aki akkor már beteg volt. 2007-ben a rigai Eb-n egy ideig minden jól haladt, kilencven ponttal vezettem a lovaglás előtt, erre leszakadt a jobb oldali kengyelem az egyik akadálynál, és onnantól végigvertem az egész pályát. Sajnáltam, hogy nem sikerült nyernem – bár épp ezzel a hetedik hellyel szereztem kvótát Pekingre. Még egyszer átéltem, ahogy teszem a dolgom, nem adom fel – huszonhatodik lettem, ezzel lett vége a sportpályafutásomnak. Nem is volt már baj, hogy lezárult.

– Túl a nehézségeken, nyugtasson meg, hogy összességében kereknek érzi a karrierjét.
– Ötven év távlatából visszanézve minden nehézség formált, ezekhez kötöm a mostani életmotivációmat, tenni akarásomat, a tudatosságom folyamatos fejlesztését. Boldog és büszke vagyok arra, akivé váltam. Folyamatosan teszek a mentális és a fizikai egészségemért, edzem, meditálok, leírom a céljaimat, hogy mindennap jobbá válhassak, ez szerencsére meglátszik a mindennapi életemen, de a szervezeti eredményekben is, amelyeket a csapatommal közösen érünk el.

– Amennyire a végén szabadult volna a versenyzéstől, annyira volt tettvágy önben sportvezetőként? 2010-ben miniszterelnöki sportügyi tanácsadó lett, két év múlva érkezett a diáksportszövetség élére, és lassan három éve az öttusaszövetséget is vezeti.
– A visszavonulás után még nem tudtam pontosan, mihez kezdek. Egy-másfél évig egy tánccsapat menedzsere voltam. Sporttanácsadóként négy évig dolgoztam, készítettem sportfejlesztési terveket, bár azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák a sportpolitikát. Kemény tanulóidőszak volt, viszont átfogó kapcsolatrendszerem lett, megismertem a közigazgatási folyamatokat, a szervezeti munkát – ám a diáksportszövetségi és az öttusaszövetségi elnökségemre büszkébb lehetek. Az öttusázók élén vissza akartam és akarok adni valamit abból, amit a sportágtól, az edzőimtől kaptam. Volt hová fejlődni a szövetségnek mind szervezetileg, mind morálisan, de sokat segítettek a korábbi tapasztalataim. Mostanra összességében sínen vannak a dolgaink, de így is kell lennie, hiszen jövőre olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendezünk. Bárhogy is történjen, a Los Angeles-i olimpián jól fogunk szerepelni – bárki vezeti utána a szövetséget, jól működő szervezeti struktúra veszi majd körül.

– Kipróbálná napjaink öttusáját, az akadálypályát?

(Balogh Gábor ezen a ponton megmutatott a telefonján egy videófelvételt, amelyen a tavaly augusztusi kaunasi világbajnokságon a versenyprogram szünetében kipróbálja az akadálypályát – a szerk.) Életemben először próbáltam ki az OCR-t. Kicsit darabos a mozgásom, a buzogányt nem vállaltam, de végigmentem!