Birkózás: Dollák Tamarával teljes a magyar vb-csapat

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2018.09.26. 20:15
null
Dollák Tamara két meccsen legyőzte Bognár Erikát (Fotó: Koncz György)
Az utolsó nyitott kérdésre is pont került szerda délután: a Körcsarnokban rendezett válogatón Dollák Tamara két meccsen legyőzte Bognár Erikát, így az Újpest fiatal kiválósága indulhat a nők 59 kg-os kategóriájában az októberi, budapesti világbajnokságon.(x)

 

ÍGY LÁTTA AZ EDZŐ

Dollák Tamara újpesti klubedzője, Martin Gábor elmondta: edzőszemmel azért egészen máshogy festett a válogató...

„A nézőknek biztos, hogy nagyon izgalmas összecsapások voltak – főleg az első –, de én azért jóval idegesebben figyeltem az eseményeket. Ettől függetlenül Tamara egyben volt, jól mozgott, és a legfontosabb, hogy ha fizikailag nem is, ám fejben nagyon rendben volt ezúttal, azt hozta, amit tud. Nincs még tizenkilenc éves, másodesztendős junior, így a felnőtt-világbajnokság gyakorlatilag jutalomjáték lesz számára – számszerű elvárásaim így természetesen nincsenek, azt azonban elvárom tőle, hogy nagyon harcos, erőszakos birkózást mutasson be a hazai közönség előtt!”

Egyetlen kérdés maradt csupán a magyar válogatott hazai vb-keretét illetően: hogy a nők 59 kilogrammos súlycsoportjában Dollák Tamara vagy Bognár Erika léphet-e majd szőnyegre az október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő birkózó-világbajnokságon.

Két nagyon fiatal, juniorkorú tehetségről van szó, akik a múlt héten még a junior-világbajnokságon versenyeztek (akkor Dollák 57, Bognár 59 kg-ban), most viszont egymás között kellett eldönteniük, melyikük vehet részt októberben élete első felnőttvilágversenyén. A két lány jól ismeri egymást, már idén is több alkalommal találkoztak, de a végeredmény szempontjából ez az összecsapás nyilván kiemelt fontosságú volt.

A válogatót a Körcsarnokban rendezték, és az egyik fél második győzelméig ment, miközben a többi szőnyegen a kötöttfogásúak – köztük az ugyancsak a budapesti világbajnokságra gőzerővel készülő klasszisaink – gyűrték egymást szokásos edzésükön.

A fő attrakciót azonban ezúttal a lányok jelentették, akik alaposan ki is tettek magukért: már az első összecsapás is kimondottan látványosra, izgalmasra és végletekig kiélezettre sikerült. Oda-vissza akciók után 2:2 volt az állás, amikor egy vitatott szituáció, és némi bírói konzultálás után ismét mindkét hölgy kapott két-két pontot (alighanem joggal: az ítéletet a két edző, Martin Gábor és Tihanics Tibor is helybenhagyta), ám mivel Bognárnak ítélték meg a későbbi akcióért, az utolsó akcióval a kecskeméti lány állt győzelemre. Fél perccel a vége előtt azonban Dollák szépen bement lábra, meg is csinálta a mögé kerülést újabb két pontért, és ezzel az első győzelmet is behúzta.

Mindössze húsz percet pihenhetett a két amazon a hatpercnyi kőkemény küzdelem után, és jöhetett a második felvonás. A kérdés az volt: lesz-e vajon harmadik?

Nem lett, mert Dollák itt már végig irányított, 3:0 után csak szépítésre futotta Bognár erejéből – előbbi így megérdemelten készülhet élete első felnőttvilágversenyére, ráadásul hazai közönség előtt, mindössze 18 évesen!

„Nem éreztem jól magam, nem voltam csúcsformában, közvetlenül egy világverseny után vagyunk mindketten – konstatálta Dollák fáradtan. – Talán az vitt előre, hogy jobban fájt volna, ha kikapok, mint az, hogy így, fájdalmasan nyertem... Nagyon sokszor birkóztunk már egymással, idén is legalább hat-hétszer. Nem véletlen tehát, hogy ilyen szoros meccseket vívunk, hiszen együtt edzőtáborozunk, együtt készülünk, ismerjük egymást, mint a tenyerünket. Hogy izgulok-e a világbajnokság miatt? Nem is az izgalom, inkább az izgatottság a jó szó. Nagyon fiatal vagyok, ez nekem igazából egy remek lehetőség arra, hogy egyáltalán megmutassam magam a felnőttek között – az pedig, hogy ez ráadásul egy hazai világbajnokság, csak a hab a tortán, nem sokaknak adatik ez meg!” (x)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik