Az Év Sportolója Gála: „Fel kell emelnünk a fejünket”

Vágólapra másolva!
2021.01.04. 09:46
null
Szabó László (Fotók: MSÚSZ/Cseh Péter)
Szabó László, a január 11-i M4 Sport – Az Év Sportolója Gála kreatív producere a különleges helyzetben is igyekszik megtalálni a lehetőséget az alkotásra.

 

– Az idei gála – legalábbis reméljük – rendhagyó lesz, hiszen elsősorban az online térben zajlik majd. Gátat szabott ez a kreativitásnak?
– Azért lehet alkotni így is... Valóban, a gálát most nem tudjuk „élőben”, nézők előtt színre vinni, de a helyszín, a Nemzeti Színház marad, pontosabban az egyik kisebb tere, a Gobbi Hilda Színpad, ami a televíziós közvetítés stúdiójaként is szolgál. Így jóval szűkebb lesz a tér, ez önmagában is gátat szab, és persze az is, hogy nagyon kell vigyáznunk azokra, akik eljönnek a felvételre, és így adják át, veszik át a díjakat. Meg persze a produkciót létrehozó alkotók egészségére is ügyelünk. Egy tisztán televíziós produkció pedig nyilván más koncepciót kíván, mint egy nézők előtt, élőben zajló előadás.

– Az Év Sportolója Gálán minden évben neves fellépőket és magas színvonalú művészeti produkciókat láthatunk. Mit lehet tudni az idei fellépőkről?
– Két produkcióval készülünk. Az egyik egy – majdnem – ősbemutató. A 2020. augusztus 20-án bemutatott Puskás, a musical egyik dalát értelmezte át az egyik legsikeresebb magyar dj-producer, Lotfi Begi. Ő érkezik majd a musical címszereplőjével, Veréb Tamással és tíz táncművésszel együtt, hogy bemutassák Az életünk árán című rádiós dalt, ami – reményeink szerint – a magyar szurkolók himnuszává is válik majd a futball Európa-bajnokságon. A másik produkció Keresztes Ildikó és Takács Nikolas duettje lesz, két dal élő zenei kísérettel előadott egyvelege, amellyel a 2020-ban eltávozott sportolókra emlékezünk és a járvány idején dolgozó, önkénteskedő sportemberek előtt tisztelgünk. És természetesen lesz egy sor filmbejátszás, archív anyagok sorával.

Az eddig megszokott tömegjelenetekre nem számíthatunk a Gobbi Hilda Színpadon
Az eddig megszokott tömegjelenetekre nem számíthatunk a Gobbi Hilda Színpadon

 

– A művészeti produkciókra hogyan, hol, milyen körülmények között kerül sor?
– A produkciókat is előre felvesszük a Nemzetiben, most több időnk lesz a próbákra is a helyszínen, és akár többször is rögzíthetjük az előadásokat, ez persze könnyebbség.

– Mennyire írta át a terveket a járvány második hulláma, nagyobb előkészületek zajlottak-e már esetleg a nyáron egy nézők előtt megrendezett gálához? Vissza kellett-e mondani emiatt fellépőket?
– Nagyon nehéz döntéseket kellett meghoznunk. Először is azt, hogy legyen-e egyáltalán gála 2021 januárjában. Hiszen alig volt sportesemény a járvány sújtotta 2020-as esztendőben, így a megszokott magyar sikerek tömkelege is elmaradt. Ám végül úgy döntött a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége, nem hagyható, hogy a vírus maga alá gyűrje a sportot, éppen ennek a világnak kell megmutatnia a túlélés útját. Olyan előkészületek ezért nem voltak, amelyeket át kellett volna írni, hiszen egészen novemberig nem is tudtuk, hogy lesz-e egyáltalán gála.

– Milyen különleges, speciális megoldásokhoz kellett folyamodni?
– Azért nem adjuk alább az eddigi színvonalat. Különleges látványelemek lesznek a ledfalon, a produkcióink körítése is nagyon szép lesz. A jelölteket bemutató kisfilmekben pedig egyedi animációs megoldásokat alkalmazunk az idén is. Továbbra is azt vallom, hogy a világszínvonalú magyar sportteljesítmények megünnepléséhez világszínvonalú körülmények dukálnak. A gálán ünnepeljük majd Keleti Ágnes január kilencedikén esedékes századik születésnapját is. A világ legidősebb olimpiai bajnoka, az ötszörös tornász olimpiai aranyérmes előtt tisztelegni különleges felelősség, nagyszabású köszöntéssel készülünk.

Tavaly a Nemzeti Színházban még állatszámnak is tapsolhattunk
Tavaly a Nemzeti Színházban még állatszámnak is tapsolhattunk

 

– Immár a hatodik alkalom, hogy ön a gála kreatív producere. Az idén van a legnehezebb dolga? Tud támaszkodni a korábbi évek tapasztalataira?
– Inkább azt mondanám, hogy idén a legszomorúbb a dolgom. Mindenkit, így természetesen a sportot is nagyon megviselte a járvány és következményei. Elhalasztott olimpia, paralimpia, sakkolimpia, foci Eb, sorolhatnám... És ráadásul olyan veszteségek, mint Benedek Tibor, Kárpáti György, Székely Éva, Wichmann Tamás – akinek éppen a tavalyi gálán adtuk át az életműdíjat, hálás vagyok a sorsnak, hogy még az életében megtehettük – és sok más kiváló sportember halála. Nehéz nem tragikusnak tekinteni ezt az évet. És mégis: menni kell tovább, fel kell emelnünk a fejünket. Ez lesz a gála mottója.

– A rendkívüli helyzet a fogyatékos sportolók díjazásában is változást hozott, kategóriákat kellett összevonni. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökeként hogyan értékeli ezeket a változásokat?
– Igen, sajnos a fogyatékos sportot is szétzilálta az elmúlt év. Alig volt verseny, nemzetközi szinten semmi, itthon próbálkozgattunk. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy egyetlen kategória lesz ezen a területen: az Év fogyatékos sportolója. Ebben együtt indulnak a 2020-ban legsikeresebb nők és férfiak, sajnos csapataink egyáltalán nem versenyeztek. A fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzők közül két szakember, a para-asztaliteniszezők szövetségi kapitánya, Vígh Zsolt és a paraevezős edző, Nagy Gábor pedig bekerült az Év edzője jelöltjei közé az abszolút versenyben. A fogyatékos sportolók jelöltjei közül, ahogy tavaly is, a Magyar Paralimpiai Bizottság által felkért százöt sportújságíró, sportszakember, művész választja ki a legjobbat.

 

TUDTA?
Az idei gála egyik nemzetközi sztárvendége – legalábbis virtuálisan – Nadia Comaneci, az ötszörös olimpiai bajnok román tornász lesz. A Bákó megyében, Gheorghe Gheorghiu-Dejben (Onesti/Ónfalva) 1961-ben született sportoló tehetségét edzőként Károlyi Béla és felesége, Márta pallérozta, 1975-ben a norvégiai Skienben 13 évesen már három arany- és egy ezüstérmet nyert az Európa-bajnokságon. Tizennégy évesen az 1976-os montreali olimpia sztárja lett, ő volt az első tornász, aki maximális tízes osztályzatot kapott az olimpiai játékokon (hatszor), de három arany- (egyéni összetett, felemás korlát, gerenda), egy ezüst- és egy bronzérmet is szerzett, majd az 1980-as moszkvai olimpián is aranyérmes lett gerendán és talajon. 1981-ben vonult vissza, majd 1989 novemberében illegálisan Magyarországra szökött, innen az Egyesült Államokba emigrált. Az amerikai tornászhoz, Bart Connerhez ment feleségül, az esküvőt 1996-ban már Romániában tartották meg, később közösen alapítottak tornásziskolát, a Bart Conner Gymnastics Academyt.
Nadia Comaneci (Fotó: AFP)
Nadia Comaneci (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik