Asztalitenisz: történelmi pillanat, a magyar férficsapat nem játszhat a vb-n

Vágólapra másolva!
2022.06.24. 15:11
null
Jelenlegi első számú férfi játékosunk, a világranglista-133. Majoros Bence is csak távolról figyelheti az őszi világbajnokságot
A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) közzétette azon országok listáját, amelyek kvalifikálták magukat a csengtui világbajnokságra (szeptember 30. – október 9.): a sportág történetében most fordul elő először, hogy férficsapatunk nem lesz ott a vb-n.

 

Az elmúlt időszakban jelentősen átalakult az asztaliteniszezők nemzetközi versenynaptára, s a nagy változások a világbajnokságot is érintették. Az első vb, azaz 1926 óta évtizedeken át csak nevezni kellett az induláshoz, ám idővel – miután az ITTF a maga 227 tagországával a világ legnagyobb sportszervezetévé nőtte ki magát – az indulók nagy száma miatt a vb egyre kezelhetetlenebbé vált. Ezért nagyjából két évtizeddel ezelőtt már korlátozták a résztvevő csapatok számát, de ez sem sokat javított a helyzeten, így az ITTF vezérkara radikális lépésre szánta el magát: kidolgozta a kvalifikációs rendszert, amelynek végén 40-40- férfi és női együttes szerez jogot arra, hogy asztalhoz álljon a vb-n.

Mivel a két évvel ezelőtti dél-koreai világbajnokság a pandémia miatt elmaradt, az új szisztéma premierjére a szeptember 30-án rajtoló vb-n kerül sor, amelynek a kínai Csengtu ad otthont. Az ITTF közzétette a résztvevő csapatok listáját, s ezen a magyar női válogatott szerepel, férficsapatunk viszont nincs ott a negyven résztvevő között. Természetesen ennek oka a szisztéma megváltoztatása, a kvalifikációs rendszer bevezetése, ám ettől még tény, hogy nem vágyott történelmi pillanathoz értünk: a sportág történetében először nem áll asztalhoz a magyar férfiválogatott a vb-n.

Egyébként az első asztalitenisz vb-t 1926-ban rendezték meg, akkor a Jacobi Roland, Kehrling Béla, Mechlovits Zoltán, Pécsi Dániel összetételű magyar csapat az első helyen végzett, majd a következő négy vb-t is megnyertük. Legutóbb 1979-ben Phenjanban, a Jónyer István, Klampár Tibor, Gergely Gábor, Takács János, Kreisz Tibor ötös fogattal sikerült első helyet szereznünk, összességében pedig 12 arannyal, 8 ezüsttel és 4 bronzzal a férfi csapatverseny éremtáblázatán Kína mögött még mindig a második helyen állunk, s ez egy ideig biztosan nem is változik, miután az utánunk következő japánoknak jelenleg „csak” hét aranyuk van.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik