Komfortzóna – Bobory Balázs jegyzete

A tehetség utat tör magának, vagy erőnek erejével kell kapukat nyitni a fiatalok előtt?

Vélhetően manapság mindkét tétel igaz, ha a magyar csapatsportok tehetséggondozó tevékenységét monitorozzuk, mert valóban berobbannak minden nehézség nélkül időnként tinédzserek az ifjúsági csapatból a felnőttek közé, de az esetek nagy többségében jóval nehezebb átlépni azt a magas küszöböt, amely az utánpótlás-együttes öltözőjét elválasztja a profi, kirakatban lévő első csapatétól.

A szakszövetségek a saját eszköztárukat felhasználva harcolnak azért, hogy minél több fiatal bizonyíthasson éles körülmények között is, időnként ezért versenytorzító szabályokat hoznak a sportág vagy a válogatottak eredményességének érdekében. Ezt esetleg egyes klubok értékelhetik károsnak, többnyire azok, amelyeknek nem számít más, kizárólag a saját érdek, és amelyek az eredményesség oltárán bármit feláldoznának.

Nekem úgy tűnik, hogy Magyarországon még mindig nem sikerült biztonságos, problémamentes átmenetet biztosítani a fiataloknak a felnőttmezőny felé. Talán ez annak tulajdonítható, hogy sok tehetséget már az utánpótlásban elért eredményei, tehetsége miatt túlsztárolnak, pedig a korosztályos versenyeken még a fizikai tényezők, a biológiai érettségben fellelhető, esetenként szakadéknyi különbségek is befolyásolják az eredményességet, és előfordul, hogy hamis kép rajzolódik ki. Másrészt a látványsportok képviselői jelenleg sohasem tapasztalt biztonságban, kiváló körülmények között, fejlett infrastruktúra segítségével sportolhatnak, mindez pedig a mentálisan nem megfelelően felkészült ifjút nem mindig arra ösztönzi, hogy jobb és még jobb legyen, hanem megelégszik mindazzal, ami van. Régóta szajkózom: sok fiatal magyar sportolót csak azért küldenék ki néhány évre külföldre légiósnak, hogy végre kilépjen a saját kis buborékjából, komfortzónájából, és megtapasztalja azokat a farkastörvényeket, amelyek a profi világban uralkodnak.

A legfontosabb mégis az, hogy az akadémiákból kikerülő rengeteg ifjú közül sokan kapjanak lehetőséget a legmagasabb szinten, és állják is meg a helyüket, hogy a szövetségi kapitányoknak bőven legyen merítési lehetőségük, a válogatottak pedig a jó értelemben vett konkurenciaharcból profitáljanak a világversenyeken, és ne csak a juniorkorosztályokban lehessen örülni érmeknek, jó helyezéseknek.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!