Cortina bízik a folytatásban; Gojak a Nemzetek Ligájára készül

S. T. J.S. T. J.
2022.09.20. 22:59
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

Címlapsztorink vendége Pat Cortina, a magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya, akinek vezetésével a mieink benn maradtak az elitmezőnyben. Az olasz-kanadai szakember lapunknak elmondta: reményei szerint a dániai siker valami még jobbnak a kezdete. „Szeretnénk legalább ezen a szinten maradni, ez viszont nem lesz egyszerű feladat, ugyanis a női hokijátékosok száma jelenleg limitált Magyarországon, és néhány tapasztaltabb játékosunk jövője egyelőre kérdéses” – fejtegette Cortina, aki korábban a férfiválogatottat is az A-csoportba vezette. Beszélt arról is, hogy már tárgyalt a szövetséggel a folytatásról, és úgy tűnik, mindkét fél a közös folytatást támogatja, neki azonban vannak kötelességei a klubcsapata felé is.

Amer Gojak, a Ferencváros bosnyák válogatott középpályása a Montenegró és Románia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre készül. A középpályáson kívül az FTC játékosai közül Adnan Kovacevic, Eldar Civic és Muhamed Besic is meghívót kapott a bosnyák kapitánytól. Ami a Nemzetek Ligája-csoportjukat illeti: Gojak szerint saját kezükben van a sorsuk, s mindent megtesznek, hogy megőrizzék az első helyet a csoportban, igaz, Montenegró, Finnország és Románia sem könnyű ellenfél. A válogatott szünet után a Fradira a szerb Crvena zvezda elleni ütközetek várnak, előbb Belgrádban, majd Budapesten. Megkérdeztük a légióst, szerinte mire számíthatunk a két meccsen.

Áprilisban jelentette be a visszavonulását a vízilabdázó Szirányi Balázs, aki játékos-pályafutása utolsó négy idényét a Honvédnál töltötte. A 39 éves pólós nem szakadt el a sportágtól, utánpótlásedzőként a klub kötelékében maradt, a 2010-es korosztály csapatát irányítja, s persze a korábbi csapattársakkal is tartja a kapcsolatot. Lapunknak elismerte: azért furcsa érzés számára, hogy már nem a medencében, hanem a parton vannak feladatai, de a napi edzésekkel járó terhelés egyáltalán nem hiányzik neki, és bármilyen meglepő, egyelőre a meccsélmény sem.

Legfrissebb hírek

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
11 órája

Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek; Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

E-újság
2026.03.20. 23:28

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
2026.03.19. 23:44

Marco Rossi jó hírrel ébresztette fel Csinger Márkot; Yvonne Turner a vb-részvételről

E-újság
2026.03.19. 00:05

A válogatott meghívót kapó Szűcs Kornél megtalálta a számításait a Vojvodinánál; Lipcsei Péternek a mostani a második látogatása Portugáliában az elmúlt 30 évben

E-újság
2026.03.17. 23:55

Makreckis: Egy álmom válna valóra a nyolc közé jutással; Per Johansson: Előbb győzzük le a Fradit, utána számolgatunk

E-újság
2026.03.16. 23:40

Dárdai Pál 50 éves; Negyvenéves az 1986-os magyar–brazil

E-újság
2026.03.15. 23:30

Arne Slot: Kerkez Milos mindig agresszív a párharcokban; A vb-bronzérmes ellen sem lesz könnyű feladata a magyar női kosárválogatottnak

E-újság
2026.03.14. 00:03
Ezek is érdekelhetik