WTCR: naptárfrissítés – augusztusban látogat a Hungaroringre a mezőny

T. A.T. A.
2021.01.22. 12:04
null
Augusztusban látogat a Hungaroringre a WTCR mezőnye (Fotó: Földi Imre)
Változások a naptárban: júniusban, a Nürburgringen kezdődik a túraautó-világkupa (WTCR) nyolc hétvégés szezonja – a hungaroringi futamot augusztusban tartják meg, és olasz verseny került a szlovák helyére.

 

Látványosnak ígérkezik a túraautó-világkupa idénynyitója a világ egyik legnehezebb versenypályáján, a lélegzetelállító Nordschleifén, ahol június első hétvégéjén méreti meg magát a mezőny, miután a koronavírus-járvány miatt néhány módosítást kellett végrehajtani a naptárban.

A változások érintik a magyar futamot is, amely május közepéről augusztus 21–22-ére „költözött” a versenynaptárban – abban a reményben történt a halasztás, hogy így talán újra több tízezer magyar néző előtt rendezhetik meg a futamokat. Érdekesség, hogy a sorozat hazai bemutatkozása óta először rendeznek nyári versenyt a Hungaroringen, Michelisz Norberték eddig mindig tavasszal vagy legutóbb ősszel mérették meg magukat a magyar közönség előtt.

„Az idén mindenképp nézők előtt akarjuk megtartani az összes nagy nemzetközi versenyünket, és mivel a nyitott kapus rendezés lehetőségét májusban még bizonytalannak éreztük, elkezdtük az egyeztetést a nemzetközi jogtulajdonossal – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Mivel ők is nyitottak voltak a változtatásra, közösen döntöttünk az augusztus 21–22-ei hétvége mellett, amely jelen állás szerint jóval kedvezőbb dátumnak tűnik.”

Az olaszok a tavalyi naptárból kimaradtak, az idén azonban az Adria International Raceway révén bekerültek a magyart megelőző hétvégén – a szlovák verseny helyén –, ami egyben azt is jelenti, hogy a nehézségek és a tervezettnél későbbi kezdés ellenére megtartják a nyolcversenyes sorozatot.

„A Covid-19 oltás reményt hoz és létfontosságú védelmet nyújt a leginkább veszélyeztetett korosztály számára, de meg kell értenünk, hogy ez egy hosszabb folyamat – nyilatkozta Xavier Gavory, a WTCR igazgatója. – Ha ehhez hozzávesszük az utazási korlátozásokat és a különböző országok beutazási szigorításait, a WTCR idénykezdetének elhalasztása volt a legészszerűbb lépés, hogy egyrészt tarthassuk a versenynaptárt, másrészt tiszteletben tartsuk a rendező országokat. Köszönjük az FIA-nak, a partnereinknek és a rendező országoknak, hogy elfogadták ezeket az apró, ám szükséges változtatásokat annak érdekében, hogy akciódús és emlékezetes WTCR-szezonnak nézhessünk elébe, amelyen újdonságként a női és a junior bajnoki címért is harcba szállnak majd az indulók.”


A naptár változtatásait jóváhagyta az FIA motorsport-világtanácsa.

AZ FIA WTCR-SOROZAT 2021-ES VERSENYNAPTÁRA
Június 3–5.:
Nürburgring, Nordschleife (Németország)
Június 26–27.:
Vila Real (Portugália)
Július 10–11.:
MotorLand Aragón (Spanyolország)
Július 31.–augusztus 1.:
Adria International Raceway (Olaszország)
Augusztus 21–22.:
Hungaroring (Magyarország)
Október 16–17.:
Inje Speedium (Dél-Korea)
November 6–7.:
később kijelölendő pályán (Kína)
November 19–21.:
Circuito da Guia (Makaó)

Minden helyszínen két versenyfutamot rendeznek.
Legfrissebb hírek

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
5 órája

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
23 órája

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Norris már nem tagja egy világbajnoki klubnak

F1
2026.07.27. 13:13

A Magyar Nagydíjon mutatkozott be az új Safety Car

F1
2026.07.27. 12:28

Jenson Button: A Hungaroringet sohasem fogom elfelejteni!

F1
2026.07.27. 08:25

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
2026.07.26. 20:44

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
2026.07.26. 19:25