WTCR: módosították a versenynaptárt – Szocsiban lesz az idényzáró

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.19. 14:04
null
Az F1-es mezőny mellett idén a WTCR versenyzői is ellátogatnak Szocsiba (Fotó: AFP)
Ahogyan arra számítani lehetett, a koronavírus-járvány miatt nem tudják megrendezni a túraautó-világkupa (WTCR) dél-koreai, kínai és makaói versenyhétvégéjét. A három fordulót európai helyszínekkel pótolják.

 

Március végén jelentették be, hogy ha megfelelőek lesznek a körülmények, akkor november elején a kínai Ningpóba látogat a mezőny. Csakhogy a szervezők már akkor felhívták a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány és az ebből eredő beutazási, illetve áruszállítási korlátozások miatt korántsem biztos a futamok megrendezése. Két és fél hónappal a kínai versenyhétvége előtt végül biztossá vált, hogy nemcsak ez, de a másik két ázsiai helyszín is kikerül a versenynaptárból.

Úgy tűnik, hogy a WTCR vezetősége szerencsére rendelkezett B-tervvel, és így három olyan pályán is összecsap idén a mezőny, ahol korábban, még a WTCC-s időben sem rendeztek futamot. Ami a módosított versenynaptárt illeti, a hétvégi, magyarországi forduló után kicsit rövidebb lesz a szünet, mielőtt októberben a csehországi Mostban folytatódna az idény.

Alig egy héttel ezután a franciaországi Pau-Arnos-n versenyeznek a pilóták, majd ha minden jól megy, végre sikerül megrendezni az olaszországi futamokat az Adria International Racewayen. A szezonzárónak – a tervezettnél egy héttel később – Oroszország Formula–1-es versenypályája ad otthont Szocsiban. Néhány tényezőt azonban továbbra sem szabad elhanyagolni, és ezek egy része nem az aktuális járványügyi intézkedésekhez köthető.

A pau-arnos-i pályának például még nincs meg a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hármas fokozatú tanúsítványa, pedig az elvárás minden helyszínen, amelyen WTCR-es futamot rendeznek. Ugyanez a helyzet az Adria International Racewayjel, amelyet az átalakítási munkálatok után újra meg kell vizsgálniuk az FIA illetékeseinek. Szocsiban természetesen nincs ilyen probléma, ám az orosz kormánynak még jóvá kell hagynia a versenyek megrendezését.

A WTCR-es idény hátralévő része:

Augusztus 21–22.: Hungaroring (Magyarország)
Október 9–10.: Most (Csehország)
Október 16–17.: Pau-Arnos (Franciaország)
November 6–7.: Adria International Raceway (Olaszország)
November 27–28.: Szocsi (Oroszország)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik