H. L.
2021.10.10 18:21 Frissítve: 2021.10.10 22:44

WTCR: Michelisz győzött a 2. futamon Csehországban

Michelisz Norbert győzött a túraautó-világkupa (WTCR) csehországi versenyhétvégéjének második futamán. A második helyen a Zengő Motorsport spanyol versenyzője, Mikel Azcona futott be, míg a dobogó alsó fokára Esteban Guerrieri állhatott fel. Boldizs Bence a 13. helyen futott be, míg Tassi Attila versenye technikai meghibásodás miatt ért véget.

Michelisz hosszú idő után térhetett vissza a csúcsra (Fotó: DPPI)

 

A Zengő Motorsport spanyol versenyzője, Mikel Azcona vághatott neki a pole pozícióból a vasárnapi második versenynek. Mellőle Michelisz Norbert rugaszkodhatott el, a második sorban Yann Ehrlacher és Esteban Guerrieri foglalhatott helyet, míg a másik két magyar pilóta közül Tassi Attila a 17., míg Boldizs Bence a 19.rajkockából indulhatott.

Michelisz már az első körben átvette a vezetést, és némileg sikerült is ellépnie Azcona előtt, így egyáltalán nem jött jól a számára a biztonsági autó, ami teljesen eltüntette az előnyét. A mezőny sűrűjében történt baleset, aminek  Michelisz csapattársa, Gabriele Tarquini is áldozatául esett. 

Néhány safety car mögött eltöltött kor után aztán biztossá vált, piros zászlóval meg kell szakítani a versenyt a javítási munkálatok befejezéséig. Micheliszt azonban nem zavarta meg a szünet, és az újraindítást követően is magabiztosan tartotta a vezetést annak ellenére is, hogy az Azcona végig nyomás alatt tartotta.

A magyar  2019 decembere után állhatott fel újra a dobogó felső fokára, aminek köszönhetően feljött a nyolcadik helyre a vb-összetettben. Michelisz lemaradása 42 pont az éllovas Ehrlacher mögött

A WTCR idei tizedik győztese mögött tehát Azcona szelte át a célvonalat, míg  a harmadikként Guerrieri futott be. Az első ötös sorát Ehrlacher, valamint Nathanaël Berthon egészítette ki.

Boldizs tizenharmadikként látta meg a kockás zászlót, míg Tassi versenye hamar véget ért, technikai meghibásodás miatt volt kénytelen kiállni. 

Folytatás jövő hétvégén Franciaországban. 

AZ UTOLSÓ KÖR

2023.06.03 06:42:45

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

A német a hétvége eddigi valamennyi szakaszában a leggyorsabbnak bizonyult.

2023.02.10 23:11:48

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Jelenleg a Ferencváros és a válogatott sikerei tartják az ernyőt az egyébként még messze nem hatékony magyar modell fölé. A győzelmet nyilván nem kell megmagyarázni, s minket, szurkolókat ez érdekel igazán, de ha hosszabb távon nem szilárdul meg az alap, akkor prognosztizálható a ciklikusság: egyszer fent, egyszer lent.

2023.01.12 15:21:42

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2022.06.08 10:24:02

Egyéb autó-motor K. D.