WTCR: Michelisz 5. a portugál időmérőn, Tassi az első sorban a 2. futamon

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.02. 19:37
null
Michelisz Norbert bejutott az időmérő harmadik szakaszába Vila Realban (Fotó: DPPI)
Santiago Urrutia nyerte meg a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai versenyhétvégéjének időmérőjét, így a Lynk & Co uruguayi versenyzője rajtolhat a pole pozícióból az első futamon. Michelisz Norbert bejutott a kvalifikáció harmadik szakaszába, s az ötödik helyről kezdheti majd meg azt a viadalt, míg a második futamon – a kilencedik pozíciójának köszönhetően – Tassi Attila a második helyről várhatja a piros lámpák kialvását.

 

A Lynk & Co versenyzőinek elsőségét hozták a szabadedzések Vila Realban, s míg az első tréninget Tassi Attila és Michelisz Norbert is erősen zárta, az időmérő előtti gyakorláson már egyik magyar versenyző sem jutott be a top tízbe.

A kvalifikáció első szakaszában Michelisz és Tassi sokáig az első öt között volt, ám Nagy Dániel továbbra is küzdött kissé az autójával, és nem sikerült elmozdulnia a mezőny végéről. A Q1 vége előtt néhány perccel Tassi vette át a vezetést, s bár az első helyen végül Mikel Azcona jutott tovább, két magyar résztvevője is volt a Q2-nek, miután Tassi a harmadik, Michelisz pedig az ötödik pozícióban zárta az első szakaszt. Nagy a 17. helyről rajtolhat a vasárnapi futamokon.

Tassi és Michelisz a Q2-ben is igen jól ment, s bár előbbi végül lemaradt a pole pozíció sorsáról döntő végső etapról, a kilencedik helyének köszönhetően a második pozícióból rajtolhat a záró futamon. Michelisz az ötödik helyen végzett a Q2-ben, így harcba szállhatott a rajtelsőségért Yann Ehrlacher-val, Santiago Urrutiával, Ma Csing-huával és Néstor Girolamival szemben.

Michelisz elsőként teljesítette a körét a Q3-ban, ám a többieknek sikerült felülmúlniuk a 2:00.101-es időt, így a magyar pilóta az ötödik helyről kezdheti meg az első versenyt. Ennek a viadalnak Urrutia vághat neki a pole pozícióból, mellőle Ehrlacher várhatja a piros lámpák kialvását.

Folytatás vasárnap 14.10-kor az első versennyel!

WTCR,
VILA REAL (PORTUGÁLIA),IDŐMÉRŐ

1. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co) 1:59.626
2. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) +0.049
3. Néstor Girolami (argentin, Honda) +0.253
4. Ma Csing-hua (kínai, Lynk & Co) +0.254
5. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +0.475
...
9. Tassi Attila (magyar, Honda) +0.999
...
17. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport) +2.772

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik