WTCR: Ehrlacher nyert; Tassi hetedik, Micheliszt kiütötték Portugáliában

Vágólapra másolva!
2021.06.27. 13:57
null
Tassi a hetedik helyen futott be az első versenyen (Fotó: DPPI)
Yann Ehrlacher aratott győzelmet a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai versenyhétvégéjének fordított rajtrácsos futamán. Mögötte Yvan Muller és Santiago Urrutia végzett, a mieink közül Tassi Attila hetedik, Boldizs Bence tizennyolcadik, míg Michelisz Norbert huszadik lett.

 

Gabriele Tarquini szerezte meg a tizedeik helyet a szombati időmérőn, aminek értelmében ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását a fordított rajtrácsos futamon Estorilban. A Hyundai olasz pilótája mellől Yann Ehrlacher startolhatott el, míg a második sorból Yvan Muller és Santiago Urrutia, a harmadikból pedig a Hyundai és a Honda magyarja, vagyis Michelisz Norbert és Tassi Attila rugaszkodhatott el.

A másik magyar Boldizs Bence az utolsó, 22. helyről vághatott neki a 13 körös futamnak.

Tarquini jól kapta el a rajtot, ám az első kanyarba már Ehrlacher érkezett meg az élen, míg mögé Muller, Urrutia és Monteiro sorolt be az első ötösbe. Hátrébb is sok volt a helycsere: Micheliszt eltalálták hátulról, míg a Hyundai magyarja Tassit lökte meg, aminek eredményeként előbbi kénytelen volt feladni a futamot, míg utóbbi a nyolcadik pozícióba esett vissza.

Rajtuk kívül Jea-Karl Vernay versenye is véget ért, a francia defektet kapott. Az esetek miatt a biztonsági autót is pályára kellett küldeni, amely a harmadik körben állt ki a mezőny elől.

Ehrlacher jól jött el az újraindításnál, és sikerült is megtartania a vezetést, mögötte Tarquini, Muller, Urrutia és Monteiro érkezett. Bár az első kettős némileg elhúzott, a negyedik pozícióban haladó Urrutiát keményen támadta Monteiro, miközben a kettősre szorosan tapadt Esteban Guerrieri és Mikel Azcona is. Hátrébb eközben Thed Björk ment el Tassi mellett a nyolcadik helyért, míg Boldizs a 19. pozícióba lépett előre.

A nyolcadik körben aztán Michelisz visszatért a pályára, ami mindenképpen jó hír volt a második verseny előtt, míg Tassinak először sikerült visszaelőznie Björköt, majd elkezdte lopni a távolságot Azcona mögött. A mezőny elejében közben kisebb dráma történt: a második helyen haladó Tarquini kapott defektet, és volt kénytelen lassan visszahajtani a bokszba.

Ehrlacher így némileg megnyugodhatott az élen, mögé Muller zárkózott fel, míg a harmadik pozícióba Urrutia lépett fel. Mögöttük rövidesen változás is történt: Monteiro csapatutasításra elengedte Guerrierit, aki így a negyedik helyet vette át, igaz, volt egy kikötés, az argentinnek vissza kell adnia a pozíciót az utolsó körben, ha nem sikerül előznie.

Ez meg is valósult, így Ehrlacher, Muller, Urrutia, Monteiro és Guerrieri sorrendben látta meg a kockás zászlót az első ötös.

Tassinak végül nem sikerült előznie, így ő hetedikként futott be, Boldizs 18., míg Michelisz 20. lett.

Folytatás 16 óra 15 perckor a második versennyel.

WTCR
PORTUGÁLIA, ELSŐ VERSENY

1. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co)
2. Yvan Muller (francia, Lynk & Co)
3. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co)
4. Tiago Monteiro (portugál, Honda)
5. Esteban Guerrieri (argentin, Honda)
...
7. Tassi Attila (magyar, Honda)
...
18. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport)
...
20. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik