Tereprali: Erdélyben folytatódik a magyar bajnokság

Vágólapra másolva!
2021.06.03. 09:33
Címkék
Pénteken és szombaton Erdélyben folytatódik a nyílt magyar tereprali-bajnokság, a szatmárnémeti központtal sorra kerülő verseny pedig a szakág történetének első közös magyar-román viadala lesz – jelentette az MTI.

A Baja Satu Mare elnevezésű futam sajtószolgálatának közleménye szerint öt ország versenyzői adták le nevezésüket az eseményre, amelynek versenytávja csaknem 300 kilométer, és 42 magyar induló vesz részt rajta.

A versenyzőkre hat gyorsasági szakasz vár, pénteken kétszer 25 kilométert, szombaton pedig négyszer 60 kilométert kell megtenniük.

„Páratlan szépségű helyszínen, de rendkívül nehéz pályákon kell bizonyítaniuk, és jelen állás szerint nagy örömünkre a szurkolók is jelen lehetnek a gyorsasági szakaszokon kiépített nézői pontokon” – idézte a közlemény Csató Attilát, a viadal magyar szervezőjét, aki hozzátette, a világjárvány miatt elrendelt előírásoknak teljes mértékben eleget tesznek az eseményen.

„A verseny központjában is lesz bőven látnivaló, mert a mezőnynek Szatmárnémetin belül is meg kell tennie egy megközelítőleg három kilométeres kört, ami ugyan az értékelésbe nem számít bele, de kötelező teljesíteni” – mondta a navigátorként többszörös magyar bajnok szervező.

A Baja Satu Marén összetett győztest is hirdetnek, de külön értékelik a magyar és a román indulókat saját nemzeti bajnokságuk szempontjából.

A nyílt magyar tereprali-bajnokság szezonnyitó futamán diadalmaskodó cseh Miroslav Zapletal ezúttal nem áll rajthoz, mert Kazahsztánban versenyez.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik